Belföld

Elítélték a bokorban bujkáló hevesi szökevényt

A fiatalon nyomkövető volt, de "leoperálta" az eszközt a lábáról.

Kényszerintézkedés végrehajtása alóli kivonás céljából elkövetett fogolyszökés vétsége – emiatt emelt vádat az ügyészség egy 22 éves fiatal ellen, aki meglépett a házi őrizetből még júliusban. A bíróság már döntött is ügyében, 1 év 2 hónap, végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett fogházra ítélte a szökevényt. A fiatalt egyébként lopás miatt helyezték házi őrizetbe, ám ennek már vége, rács mögé került, mondván, előbbi kényszerintézkedés nem érte el a célját. Vagyis hiába kapott felfüggesztettet, rács mögött van.

A Heves Megyei Főügyészség a szökés kapcsán pénteken arról tájékoztatott, hogy bár a fiatal lábán nyomkövető volt, július 14-én mégis úgy döntött, hogy megszökik. Addig próbálkozott, míg sikerült megszabadulnia az eszköztől, ám az azonnal jelzett a rendőrségnek. Annyi ideje még volt, hogy elhagyja otthonát, de pár órával később elkapták: egy bokrokkal benőtt területen, a cserjésben bujkált.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik