Belföld

Kiadták a viharriasztást

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2015. 09. 17. 14:58

A nyugati országrészben esőfokú riasztást adtak ki a viharos széllökések miatt, a hétvége pedig odaver az indián nyárnak.

A meteorológiai szolgálat veszélyjelzése szerint a Dunántúl északnyugati felén (Kisalföld, Alpokalja, Bakony) csütörtök napközben több helyen is viharos (60-70 km/h) erővel fújhat a délnyugati szél. Egy-egy 70-80 km/h-s széllökés is előfordulhat.

Jön a viharos szél

A térképen közzétett jelzés szerint pedig egészen a Balaton északi partjáig elsőfokú riasztás van érvényben, amely azt jelenti, hogy pár órán belül megérkezhet a viharos szél.

Mindemellett csütörtökön a napi középhőmérséklet az Északi-középhegység térségének kivételével sok helyen eléri a 25 fokot. Pénteken ezt az értéket inkább már csak a Dunától keletre érheti el a napi közép.

Pénteken még akár 35 Celsius-fokos meleg is lehet, de késő délutántól, estétől többfelé beborul az ég, és záporokra, zivatarokra kell számítani.

A hétvége végez az indián nyárral

Pénteken az ország nagy részén a kevés fátyolfelhő mellett túlnyomóan napos, száraz idő várható. Késő délután, illetve este viszont a Kisalföldön és az Alpokalján erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, és ott zápor, egy-egy zivatar is kialakulhat. Ezzel együtt késő délutántól megerősödik a szél, zivatar idején viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb hőmérséklet 15 és 21, a legmagasabb hőmérséklet többnyire 30 és 35, északnyugaton 25 és 30 fok között alakul – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzéséből.

Szombaton délen lehet még több napsütés, de néhol kialakulhatnak zivatarok. Az ország többi területén többfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar. A leghidegebb órákban 15-20 fok lehet. Napközben a Dunántúlon 23-28, a Dunától keletre 29-34 fokig melegszik a levegő.

Vasárnap keleten eleinte még kisüt a nap, de egyébként jellemzően felhős, borult lesz az ég. Sokfelé várható eső, zápor, keleten elszórtan zivatar is lehet. A középső és nyugati megyékben jelentős mennyiségű csapadék is hullhat. Emellett többfelé lesz erős a szél, a Kisalföldön viharos is lehet. A minimumhőmérséklet 14 és 19 fok között valószínű. A nappali maximumok a Dunántúlon 17 és 24, másutt 25 és 30 fok között alakulnak – olvasható az előrejelzésben.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Kommentek

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.