Belföld

Évi 64 milliót fizetünk az MTVA sajtóosztályának

Az évi 80 milliárdból gazdálkodó MTVA hétfős sajtóosztályt tart a címben jelzett közpénzből.

Az MTVA Sajtóosztálya híresen jól kommunikál, konkrét válaszokat például csak ritkán ad. Egy valami azonban állandó: az, hogy a sajtóosztály a szakmai etikai szabályokat semmibe véve mind az újságírói kérdéseket, mind az azokra adott válaszokat kiteszi a Facebookra.

Kíváncsiak voltunk, hogy mennyibe kerül mindez az adófizetőknek, úgyhogy megkérdeztük, évente mennyiből tartják fent a sajtóosztályt, amely egyébként annyira rejtélyes, hogy még azt se árulja el, ki a vezetője. Leveleiket nem szokták aláírni, a válasz végére ennyit írnak:

“MTVA sajtóosztály”

Ez a szakmában szintén – finoman szólva – szokatlan.

A fenntartásra vonatkozó kérdésünket közérdekű adatigénylésként kezelték, ma jött meg a válasz (amit természetesen kitettek a Facebookra). A válaszból pedig kiderül, évente mintegy 64,7 millió forintba, tehát havi 5,3 millió forintba kerül a 7 fős sajtóosztály fenntartása – úgy, hogy egy fő “tartós távolléten” van. Azt nem fejtették ki, hogy ez pontosan mit jelent.

Azt is megtudtuk, hogy mennyi pénzt fizettek ki az év első 7 hónapjában a munkatársaknak. A válasz alapján bérekre összesen 33,6 millió forint ment el. Ez pedig 7 fővel számolva azt jelenti, hogy az átlagbér a sajtóosztályon kiemelkedősen magas, nem kevesebb, mint 686 ezer forint havonta. Ám mivel a válaszból nem derül ki, hogy valóban ennyi embernek fizették-e ki ezt az összeget, visszakérdeztünk. Válaszukat várjuk, követjük a Facebookot is, nehogy lemaradjunk róla.

Íme a teljes válasz:

Az MTVA Sajtóosztályának fenntartása évente 64.724.000 Ft-ba kerül, mely összeget a 2015. év I-VII. hó tényadatai alapján határoztuk meg az Ön részére. Az adatigénylésével érintett szervezeti egységnél az MTVA 7 fő munkavállalót foglalkoztat (ebből egy fő tartós távolléten van). Munkatársainkat érintő bér, bérjellegű juttatások és járulékok 2015. év első hét hónapjában összesen 33.615.965 Ft-ot jelentettek.

Update: 6 főnek fizették ki a 33 millió forintot

Az MTVA közölte, hat főnek fizették ki 7 hónap alatt a 33,6 millió forintot.

Ezt írták:

Tájékoztatjuk, hogy a 2015. év első hét hónapjára vonatkozó adat nem jelenti azt, hogy ennyit fizetett volna az MTVA az érintett szervezeti egység 6 fő nem tartós távollevőnek minősülő munkavállalójának, hiszen a 33,6 millió forint nem nettó munkabér, hanem a bruttó alapbérek és személyi jellegű kifizetések járulékokkal növelt összege.

És akkor idéznénk két választ a Facebookról, amiért a kollégák ennyi pénzt kapnak:

 

A minap újságírói kérdéseket kaptunk Erdélyből:

1. Van-e a közeljövőben lehetőség arra, hogy Erdélyben is nézhető legyen az M4 Sport. Ha igen, akkor mikortól? Ha nem, akkor miért nincs erre lehetőség?

2. Az M4 Sport a 2015/2016-os jégkorong idényben hány találkozót tűz műsorára a MOL Ligából? Ebből mennyi érinti majd közvetlenül a Csíkszeredai Sportklubot?

Válaszaink:

1. Az M4 Sport műsoridejének jelentős hányada jelenleg kódolt, mert a magyar közmédiától független jogtulajdonosok kizárólag Magyarország területére adták el a közvetítési jogokat. Ezt önkényesen nem lehet kiterjeszteni más országokra, még a magyar jogszabályok segítségével sem. Viszont így a nem magyarországi kábeltévé szolgáltatók számára az M4 Sport kínálatba illesztése nem vonzó, mert a nap nagy részében az előfizetőik csak egy tájékoztató feliratot látnának, hogy az adás jelenleg csak Magyarországon nézhető. Az Európai Unió Digital Single Market prioritása keretében foglalkozik a kérdéssel, de – ha lesz uniós megoldás – az nem az elkövetkező hetek során történik meg.

2. Igyekszünk majd minden fordulóból mérkőzést, esetleg mérkőzéseket közvetíteni. A Csíkszereda csapatának közvetítései nagy mértékben függnek attól, hogy ki lesz az adott fordulóban az ellenfele és, hogy a helyszín alkalmas-e közvetítésre, valamint a bajnokság állása is befolyásoló tényező.

 

Két kérdést kaptunk a HVG-től, az első: “1. Információim szerint az MTV hírcsatornaként hamarosan orosz nyelvű híradóval is jelentkezik a már létező, késői sávban sugárzott angol nyelvű híradó mellett. Úgy tudom, már ennek szerkesztői, illetve műsorvezetői is megvannak, és hamarosan indul, szintén egy késő éjszakai időpontban.”. A második: 2. ahogy augusztus közepén közölték, Szabó László Zsolt lemondását követően Vaszily Miklós lett az MTVA megbízott vezérigazgatója. Várhatóan mikor dől el, hogy végleg ő marad-e a vezérigazgató, vagy mikor derül ki az utód?

Válaszaink:

1. Az MTVA a csatornái pontos programjáról, a műsorokkal kapcsolatban a megfelelő időben tájékoztatja a nézőket.

2. Az MTVA vezérigazgatójának kinevezése a 2010. évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról 136.§ (11) alapján a Médiatanács Elnökének jogkörébe tartozik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik