Belföld

Hatalmas hurrá az Uniónak, Háromfán és Bakházán végre nem mérgezett a víz!

24.hu
24.hu

2015. 09. 09. 06:10

Egy 184 millió forintos uniós támogatású projektnek köszönhetően véglegesen megoldódott Háromfa és Bakháza ivóvízgondja, a két dél-somogyi településen eddig a magas arzéntartalmú víz miatt ideiglenesen telepített tisztító berendezéssel biztosítottak fogyasztásra alkalmas vizet, közölte Brantmüller Zoltán, az önkormányzati társulás elnöke kedden a projektzárás alkalmából az MTI-vel.

Tavaly egy kormányhatározat tette lehetővé, hogy 47 millió forintos többlettámogatást kapjon, és elkezdődhessen a két somogyi kistelepülést érintő ivóvízminőség-javító program. A projekthez 165 millió forintot biztosított az Európai Unió és a magyar központi költségvetés, míg a 10 százalékos saját erőt a Belügyminisztérium EU Önerő Alapja finanszírozta, így a lakosságnak nem jelentett anyagi terhet a beruházás.

A két településen a víznek korábban határérték feletti volt az arzéntartalma, de a megengedettnél több volt benne a vas, az ammónium és a mangán is, amit a régi háromfai vízmű víztisztító technológiája nem tudott megfelelően kezelni.

Az egy éve indult beruházás részeként bővítették és korszerűsítették a régi kezelőépületet, egy tartalék kutat fúrtak, a meglévő kút szivattyúját kicserélték, átépítették a kútfejaknát és épült egy vasiszap-ülepítő. Több mint 14 kilométer hosszan átmosták a hálózatot, továbbá teljesen megújult a vízkezelési technológia. A vízkezelőből távozó víz minősége így mindenben megfelel az előírásoknak. Az ivóvízgond megoldása a két településen 400 ingatlant és több mint ezer lakost érint.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2016. február 26.
A Microsoft informatikai világcég magyarországi székháza az egykori óbudai Gázgyár területén létesült Graphisoft parkban, a főváros III. kerületében.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.