Belföld

„Elrendeztem, vérbe tettem az uradat”

A huszonéves támadó gyermekkori barátját késelte meg, mert járni kezdett volt barátnőjével. Enyhítették a büntetését.

Másodfokon döntött a bíróság szerdán annak a 28 éves fiatalembernek az ügyében, aki kis híján megölte gyerekkori barátját még tavaly októberben. A Kaposvári Törvényszék első fokon 6 év börtönre ítélte, ám a Pécsi Ítélőtábla enyhítette a büntetését, tekintettel – egyebek mellett – arra, hogy büntetlen előéletű és megbánta tettét. A jogerős döntés szerint öt évet kell rács mögött töltenie emberölés kísérlete miatt.

Barátból ellenség

A Pécsi Ítélőtábla tájékoztatása szerint a támadó és áldozata gyerekkoruk óta ismerték egymást, barátok voltak. Kapcsolatuk azután romlott meg, hogy utóbbi járni kezdett a vádlott volt barátnőjével.

Nyakon és hátba szúrta

Az ominózus estén – 2014. október 4-én – a pár Kaposváron szórakozott, az egykori jó barát elég sokat ivott, és éjfél után összefutott volt cimborájával, akivel kisebb szóváltásba keveredett. A későbbi támadó az utcára ment, ott futott össze ismét áldozatával, aki úgy döntött, hazagyalogol. Szó szót követett, ezúttal azonban dulakodni kezdtek, végül verekedés közben előkerült a kés: a 28 éves fiatalember a földre lökte riválisát, majd nagy erővel nyakon és hátba szúrta út. Ezután visszament a presszóba, ahol közölte egykori szerelmével: elrendeztem, vérbe tettem az uradat.

Sosem gyógyul fel teljesen

A sérültet életveszélyes állapotban vitték kórházba. Élete azon múlt, hogy gyorsan érkezett hozzá a segítség, illetve, hogy a penge nem pár centivel arrébb hatolt a nyakába. Akkor esélye sem lett volna. De még így is jelentős mértékű egészségromlást szenvedett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik