Belföld

Nem ment ki a mentő két kisgyerekhez, mégsem indul eljárás

Megszüntette a nyomozást a mentők ellen a rendőrség. Azután kezdtek vizsgálódni a diszpécserközpont háza táján, hogy nem ment ki a mentő két kisgyerekekhez, akiket a bejelentés szerint anyjuk fojtogatott.

Lívia tavaly albérletében zsineggel fojtogatta négyéves kisfiát és ötéves kislányát. A gyerekek elvesztették az eszméletüket, a nő pedig őrjöngve rohant a szomszédba azzal, hogy meggyilkolta a kicsiket. Az ott lakó F. Árpád azonnal hívta a mentőket. Remegő hangon, rémülten mondta, hogy mentőre van szükség, mert szomszédasszonya megölte a gyerekeit. A hívó a háttérben hangos nevetgélést és diskurzust hallott, a diszpécser pedig közölte, csak akkor mennek, ha a rendőrség értesíti őket. Ez később meg is történt, a rendőrök ugyanis komolyan vették a hívást, azonnal kiszálltak a helyszínre, ahol megtalálták az eszméletlen gyerekeket – írja a Blikk.

Ám hiába készült hangfelvétel a történtekről és indítottak eljárást a nyomozók segítségnyújtás elmulasztása miatt, a rendőrség végül megszüntette az eljárást, mondván: „A nyomozás adatai alapján nem volt megállapítható bűncselekmény elkövetése.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik