Belföld

Rejtély, hogyan férnek el majd a menekültek az új tranzitzónában

Háromszor annyian vannak most a fővárosban, mint amekkora a létesítmény befogadóképessége lesz.

800-1000 fő befogadására lesz alkalmas a Verseny utcai piac helyén létesülő új, központi tranzitzóna – jelentette be Dr. Kocsis Máté, a fővárosi önkormányzat rendészeti tanácsnoka és Tarlós István főpolgármester a fővárosi közgyűlésben. Az illetékes szervek csütörtökön kezdik a tábor felépítését. A központi tranzitzónába vinnék a jelenleg a pályaudvarok környékén várakozó menekülteket, itt biztosítanának tisztálkodási lehetőséget és egészségügyi ellátást.

A 444 azt írja: az új táborba csak karszalaggal ellátott menekültek és regisztrált segítők mehetnek be, a területet rendőrök őrzik majd. A legnagyobb kérdés viszont, hogy hogy fognak itt elférni azok az emberek, akik a három jelenlegi tranzitzónában várakoznak. Ugyanis csak a Keletinél legalább kétezer ember van, teljes létszámuk meghaladja a háromezer főt és egyre többen vannak.

Az önkéntesek szerint feltehetően azért is tervezik szűkre az új tranzitzónát, hogy a menekültek igyekezzenek minél előbb továbbállni a rossz körülmények miatt – igaz, a Keletiből is szeretnének továbbállni az emberek Németország felé, de nem engedik fel őket a vonatokra. Ugyanakkor a kormány az elfogadás előtt álló új menekültügyi törvénycsomagban 13 vidéki tranzitzóna létesítését is kitűzte és gyorsítani készül a menedékkérelmezési eljárás menetén is, ami 30-ról 8 napra csökkenhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik