Belföld

Fideszes vádolja jogsértéssel a kormányt

Turi-Kovács Béla szerint törvényesen nem privatizálható az állami föld, mert arra nincs felhatalmazás. 

Ezt a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke a választókerületi vezetőknek küldött körlevelében írta. Turi-Kovács Béla – a Magyar Nemzet birtokába került dokumentumban – tudatta: a kormány parlamenti döntés nélkül jelentette be, hogy megkezdi az állami földek értékesítését. A polgári kisgazdák álláspontja egyértelmű: az alaptörvény a földet, vizet, természeti kincseinket nemzeti örökségnek minősíti, alkotmányos védelemben részesíti.

A földforgalmi törvény csak arra jogosítja fel a kormányt – írta Turi-Kovács –, hogy a 650 ezer hektárnyi állami földet haszonbérbe adja, megműveltesse, azokon mintagazdaságokat hozzon létre, az önkormányzatoknak szociális célokra átadja, elcserélje vagy kisebb területeket kiegészítésként eladjon. Bár a földprivatizáció „jogalapja kétséges”, a kormány „figyelmeztetéseink ellenére” kitart eredeti szándéka mellett – mutatott rá Turi-Kovács.

A Fidesz parlamenti képviselője, volt minisztere emlékeztetett rá, hogy kifogásolták az akciót, ami “az ötletelés szintjén van”, senki sem folytatott le eljárást az eladandó földek kijelölésére, „különösen pedig nem egyeztettek (a legközelebbi körön kívül) senkivel arról, hogy milyen feltételei vannak a föld vételének”. Szerinte a tervezett földeladás „előkészítettségét” mutatja, hogy eredetileg 400 ezer, majd 380 ezer, illetve 300 ezer hektár föld eladásáról beszélnek.

Az a különös helyzet, hogy az eladó úgy hirdet vételi lehetőséget, hogy nem tudja, mi a portéka. A politikus hangsúlyozta: „Csatát vesztettünk, de a jó békéért még harcban állunk.” Turi-Kovács azt kérte, a kisgazdák figyeljék saját területükön milyen kezdeményezések vannak állami földek eladására, és ha „bármilyen hatósági vagy a Fideszhez közelálló körökből ismertté válik, hogy hol, milyen területeket jelölnek ki eladásra, azt azonnal jelezzék a központi irodánknak”.

A kisgazdák „folyamatosan bombázzák” a földművelésügyi tárcát információkért, minimális céljuk most az, hogy lehetőleg megakadályozzák a további föld- és vagyonkoncentrációt, és a termőföld a kis- és középbirtok erősítését szolgálja – zárta sorait a politikus. Turi-Kovács Béla néhány hónapja arról beszélt: 2010 óta formálissá vált a polgári kisgazdák és a Fidesz kapcsolata.

Néhány napja Fazekas miniszter azt mondta a Népszabadságnak, hogy a 380 ezer hektár állami föld jó helyre kerül, a kormány feltett szándéka a családi gazdaságok, a helyben lakó magyar gazdák erősítése. Ő Mészáros Lőrincet is közéjük sorolta, mert benne van a földművesek jegyzékében. A tárcavezető tagadta, hogy a törvény módot ad a föld átjátszására a haveroknak. Azt mondta, kedvezményesen nem adnak senkinek semmit. „Semmiféle mutyi nem lehetséges!”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik