Belföld

Fél évszázada ugyanaz az ember vezeti Veresegyházat

Pásztor Béla még tanácselnökként kezdte az elmaradott faluban, ami azóta az ország egyik leggazdagabb települése lett.

Kedden van az ötvenedik évfordulója annak, hogy Pásztor Béla irányítja Veresegyházat – számolt be az RTL Klub. Hetvenhét évesen – már független polgármesterként – változatlanul ő áll a város élén, a fél évszázados jubileum alkalmából sok helyi fel is köszöntötte.

Az 1960-as években még társadalmi munkában, kézi erővel építették az iskolát, boltot. Akkor még falu volt Veresegyház, azóta az egyik leggazdagabb város, termálfürdővel, épülő új templommal, a következő években új iskola és új tornacsarnok is lesz.

A városvezetőt sokan bírálják is – Veresegyháznak mintegy hárommilliárd forint adóssága van, az új építkezések is hitelből valósulnak meg. Pásztor szerint viszont megvannak a források ahhoz, hogy ezeket pontosan vissza is tudják fizetni. Azt mondta: nincs olyan kérdés, amit ne tehetnének fel neki. Nemrég per is volt ellene különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt, de végül felmentették.

Az előző választáson Pásztor fideszes ellenfelével szemben 87,42 százalékos szavazati aránnyal győzött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik