Belföld

Szijjártó a határokon túlra tolná a menekültproblémát

24.hu
24.hu

2015. 08. 31. 17:20

A külügyminiszter szerint az unión kívül kell törekedni a drámai helyzetet előidéző modernkori népvándorlás megfékezésére.

Nem helyes az a politika, amely az EU-ba beáramló menekülteknek a tagországok közötti, kvóták szerinti elosztására összpontosít, mondta magyar újságíróknak Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki a nap folyamán Brüsszelben egyebek közt a migrációs témáról folytatott megbeszéléseket.

Szijjártó Didier Reynders belga külügyminiszterrel tárgyalt, ezt megelőzően pedig Violeta Bulc közlekedésügyi EU-biztossal, illetve belga üzletemberekkel volt találkozója. A miniszter hangsúlyozta, hogy Magyarország azokat a schengeni előírásokat érvényesíti, amelyek értelmében az övezet külső határait meg kell védeni.

A magyar kormány visszautasít minden olyan “nemtelen jelzőt és vádaskodást Magyarországgal szemben”, amelyet vasárnap Laurent Fabius francia külügyminiszter hangoztatott a magyar határvédelmi intézkedésekkel kapcsolatban – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Magyar Levente délután megbeszélést folytatott a budapesti francia nagykövettel, akit azt követően kérettek be a tárcához, hogy a francia külügyminiszter egy interjúban “botrányosnak” nevezte egyes kelet-európai országok viselkedését a menekültválsággal kapcsolatban, és Magyarországot külön bírálta a határzár miatt.

A magyar teherbíró képesség

Magyar Levente kifejtette: a határvédelmi intézkedésekkel nemcsak Magyarországot, hanem az EU minden tagállamát védik, e lépések minden uniós ország biztonságát, nyugalmát és békéjét szolgálják. Véleménye szerint különösen visszásak ezek a vádak annak fényében, hogy Magyarország “teherbíró képességét majdnem meghaladó mértékben vállal szerepet” az uniós migrációs helyzet kezelésében, arányait tekintve legnagyobb mértékben nehezedik rá az egész Európát érintő migrációs nyomás. Magyarország minden tekintetben a vonatkozó hazai, uniós és nemzetközi normáknak megfelelően jár el – hangoztatta.

Az államtitkár kiemelte: Magyarország megvédi a külső schengeni határokat, ahogyan ezt az uniós jog előírja. Ráadásul a schengeni szabályok alapján a határokat csak az arra kijelölt hivatalos határátkelőhelyeken lehet átlépni, vagyis Magyarország nem tesz mást, mint hogy a “bevándorló áradatot”, amely napról napra nő, a hivatalos átkelők felé tereli – magyarázta.

Magyar Levente szerint a francia külügyminiszter szavai azért is elfogadhatatlanok és érthetetlenek, valamint “egyfajta közömbösségre, érzéketlenségre és tájékozatlanságra vallanak”, mert Franciaország nemrégiben hatalmas, “még a magyar kerítésnél is nagyobb kerítést” épített Calais-nál. Kérdésre közölte: olyan országot ér kritika, hogy nem fogad be megfelelő számban bevándorlókat, menekülteket, amelyik “ezt már a legnagyobb számban teszi”.

Jogában áll ellenőrizni

Magyarország nem abban látja a megoldást, hogy “Európán belül kontingenseket osztogatunk egymás között”, hanem abban, hogy mindenkinek, aki erre jogosult, megadják a szükséges védelmet, viszont a gazdasági migránsok problémáját unión kívüli területen és eszközökkel kell orvosolni.

Az államtitkár a Keleti pályaudvaron kialakult helyzettel kapcsolatos kérdésre elmondta: a schengeni szabályok alapján a bevándorlók akkor utazhatnak egyik uniós országból a másikba, ha megvannak a szükséges okmányaik, vagyis a rendőrség a kötelességét teljesítette, amikor a dokumentumok hiányában nem engedte fel a vonatra az embereket.

A bevándorlók körében tapasztalt izgalom oka a német kormány szíriai bevándorlókkal kapcsolatban tett bejelentése lehetett – vélekedett. Hozzátette: Ausztriának jogában áll ellenőrizni minden járművet, a történtek is mutatják, hogy más kormányok is ellenőrizni akarják határaikat.

Magyar Levente arról is beszélt: folyamatos az egyeztetés az összes tagállam kormánya között arról, miként lehetne összefogva, uniós szinten kezelni a bevándorlási helyzetet. Magyarország is abban érdekelt, hogy ne egyéni megoldásokkal, hanem európai összefogással tudjanak hatékony, hosszú távú és átfogó választ adni erre a válságra.

Mivel uniós szinten nem történtek meg a szükséges intézkedések, Magyarország úgy döntött, hogy érdemi lépéseket tesz, ezért épül meg a határzár – mondta. Hangsúlyozta: amíg Magyarország nem látja, hogy “érdemi cselekvőkészség és -képesség” van az unióban, addig az ország saját eszközeivel megvédi a határait.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.