Belföld

Az Együtt hűtlen kezelést gyanít a Széll Kálmán térnél

24.hu
24.hu

2015. 08. 27. 14:47

Ismeretlen tettes ellen feljelentést tett az ellenzéki párt, mert szerintük a BKK lemondott 600 millió forintnyi kötbérről.

Korábban a témában:

A Budapesti Közlekedési Központ hűtlenül kezelte a fővárosiak pénzét, amikor a kivitelezői szerződés júniusi módosítása során, gyakorlatilag lemondott közel 600 millió forintnyi kötbérről – mondta Pataki Márton, a párt fővárosi elnöke.

Látszott, hogy nem lesz kész időben

Mindezt akkor tette, amikor már látszott, hogy az eredeti ütemterv szerint nem valósulhat meg a beruházás, vagyis ha nincs szerződésmódosítás, a kivitelezőknek napi 8 millió forintnyi kötbért kellett volna fizetniük a késés idejére – tette hozzá a politikus.

 
Fotó: MTI 

Pataki Márton emlékeztetett arra, hogy a tavaly novemberben megkötött szerződés szerint csütörtökig kellett volna befejeznie a kivitelezőknek, a KÉSZ Zrt.-nek és a WIS Holding Zrt.-nek a az építkezés harmadik szakaszát.

Szerződésmódosítással oldották meg

A többi között el kellett volna készülnie a metrólejáratnak, a szolgáltatóháznak és a támfalépületnek, ám már most látszik, hogy jelentősen késik az építkezés és az új ütemterv szerint, az eredeti kontraktusnak megfelelően közel 600 millió forint kötbér terhelné a kivitelezőket.

A pénzt mégsem kaphatja meg a főváros, mert júniusban, vagyis akkor, amikor már látszott, hogy milyen késedelmet szenved a beruházás, a BKK aláírt a kivitelezőkkel egy szerződésmódosítást, amelyben kitolták az átadási határidőket.

“Vagyis egyetlen tollvonással lemondtak 600 millió forintról” – fogalmazott a politikus.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nikola Gruevski, Macedonia's former Prime Minister and former leader of the opposition VMRO DPMNE party, arrives at a courthouse in Skopje on January 24, 2018 for his trial for alleged abuse of power between 2012 and 2015. (Photo by Robert ATANASOVSKI / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.