Belföld

Menekültügy: a magyar kormány tudomást sem vesz a németek bejelentéséről

Pedig alapvetően változtatta meg Németország az egész menekülthelyzetet azzal, hogy bejelentette: nem küldik vissza a Szíriából érkezetteket.

Semmilyen formában nem reagált a magyar kormány arra, hogy Németország bejelentette: mostantól különleges eljárásban részesítik a szír menekülteket – írja az Index. A német szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal nem alkalmazza a dublini rendeletet a Szíriából érkezetekre, ami azt jelenti, hogy nem küldi vissza őket abba az országba, ahol beléptek az EU területére. Így Magyarországnak sem kell tartaniuk a visszatoloncolástól.

A magyar kormány pedig épp a dublini egyezményre hivatkozva pörgette fel menekültellenes kampányát. A fideszes politikusok egymás után nyilatkoztak arról, hogy az egyezmény alapján „néhány hónapon belül 200 ezer Nyugat-Európából visszaküldött menekült problémájával kell megküzdenie az országnak”.

Szíriában súlyos polgárháború zajlik, az onnan érkezők menedékkérelmét eddig majdnem száz százalékban befogadta Németország. Az első fél évben 44 ezer szíriai érkezett és közülük csupán 131 fő esetében alkalmazták a dublini rendeletet. Márpedig alapvetően változtatja meg a helyzetet, hogy a legnagyobb kibocsátó országból érkező menekültek ügye teljesen megváltozott. Az új helyzetben a hatóságok feladata épp az lenne, hogy megkönnyítsék a szírek továbbutazását.

Tarjányi Péter rendőrségi szakértő Facebook-oldalán azt írta: „most lett végképp felesleges a kerítés, a BTK módosítás, a 3-4 év börtön és minden olyan intézkedés, ami arra irányult, hogy a migránsok megijedjenek az Európába vándorlástól. Természetesen a regisztrációjuk, szűrésük továbbra is kiemelt feladat, de a megállításuk?”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik