Belföld

Kamaszokat vezényelnek a magyar szerb határra

László Pál
Kaufmann Balázs
László PálKaufmann Balázs

2015. 08. 26. 12:44

Rekordszámú menekült jött 24 óra alatt. Megvan az ellenszer: másodikos középiskolások mennek a szerb határra. Nem lesz tűzparancsuk.

876 szakközépiskolás diákot vezényel a rendőrség a határra. A feladatuk nem a menekülők megállítása lesz, legalábbis ez derült ki Papp Károly rendőr altábornagy, országos rendőrfőkapitány szavaiból.

Szeptember elsejével a rendőrség egy határrendészeti igazgatóságot állít fel, ez alá fog tartozni a hat határvadász bevetési osztály, összesen 2106 fővel, de szükség esetén a létszám 3600 főre is emelkedhet. Most egyébként mindössze 1307 rendőr van a két szerb határ menti megyében. Az új határvadászok nemcsak kutyát, de lovat és helikoptert is kapnak. Igaz nem kapnak

semmilyen plusz jogosítványt, mint eddig és tűzparancsuk sem lesz.

Viszont a készenléti rendőrség levisz szegedre egy vízágyút is. Papp Károly persze hozzátette, hogy marad azért Budapesten is a műszerből.

Nem rendőr volt

Rendőrségi Igazgatási Központban tartott tájékoztatón kiderült, hogy a rendőrség vizsgálja az AP felvételeit, amin jól látszik, hogy a határra telepített kerítésen kinyitják a kerítés ajtaját és beengedik a menekülteket. Papp Károly azt mondta, hogy szerinte nem rendőr nyitotta ki az ajtót. Igaz a felvételből az is látszik, hogy nem is csukta be, sőt irányítja a menekülteket.

 

Orbán Viktor egy hete kérte a belügyminisztertől, hogy állítson fel határvadász századokat. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, pedig még aznap közölte, hogy több ezer rendőrt vezényelnek a magyar–szerb határszakaszhoz, hogy megvédjék és fellépjenek „az egyre agresszívebb és egyre határozottabb követeléssel fellépő” bevándorlók ellen. A mostani rendőrségi tájékoztatóból kiderült, hogy mivel több jogosítványa nem lesz a 876 másodéves rendőr-szakközépiskolásnak és 1230 már szakképzett rendőrnek, így aligha lehet feladatuk a menekültek megállítása.

Rekord

A rendőrség egyébként csak kedden 2533 embert fogott el a déli határon tiltott határátlépés miatt. A legfrissebb rendőrségi adatok szerint pedig idén eddig több mint 140 ezer illegális határátlépőt fogtak el a rendőrök. 99,4 százalékukat a szerb határon. Alapvetően szírek, koszovóiak és afgánok, de akadt köztük kubai is. Rajtuk kívül egyébként több mint 700 embercsempészéssel gyanúsított embert is elkaptak idén.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2016. február 26.
A Microsoft informatikai világcég magyarországi székháza az egykori óbudai Gázgyár területén létesült Graphisoft parkban, a főváros III. kerületében.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.