Belföld

A Jobbiknál nem Habony, Rogán és Lázár a minta

A Jobbik - alelnöke szerint - kormányképes, a döntő pillanatban előállnak azok, akikről sokan nem is tudták, hogy soraikat erősíti.

Noha sokak szerint menekültügyben a kormány jobbról előzi a Jobbikot, Volner Jánost ez nem zavarja, hiszen az elmúlt négy év is arról szólt, hogy a Fidesz próbálta a Jobbik témáit kisajátítani. „Ez a rövid távú érdekeiknek látszólag megfelel, hosszabb távon viszont épp a Jobbikot tette sokkal inkább elfogadottá.” A Jobbik örül, hogy a kormány, még ha kilúgozott formában is, de megvalósítja programja egy részét – mondta a Magyar Nemzetnek az alelnök.

A kormány kellemetlen helyzetbe került a brókerbotránnyal, a fideszes korrupciós ügyekkel, jól jött a bevándorlás témája, de csak „a kerítéssel nem lehet megállítani a menekülthullámot”, a migránsok ugyanúgy át fognak rajta jutni. „Megfelelő idegenrendészeti szabályozásra van szükség, a határőrség visszaállítására, illetve olyan megoldásokra, amelyek más országokban rendezik a belpolitikai helyzetet.”

Az Egyesült Államok által válságövezetté tett országokból menekülnek, és Volner szerint sem áll távol a valóságtól, hogy az amerikaiaknak jól jött a menekülthullám, amely egyik fő versenytársát, az EU-t hozta így nagyon nehéz helyzetbe. Szerinte olyan közös európai megoldás kell, amely nem az unió területén kezelné a kérdést, hanem egy pufferzónában, például Szerbia területén.

„A számlát természetesen az EU állná, hiszen ez európai szintű probléma”, amit a magyar kormány nem tud kezelni.

Volner szerint a lejárató kampányok dacára a Fidesz váltópártja lehet a Jobbik, amely csak annyira kormányzóképes, mint a Fidesz, hiszen ma egy párt sem tudja a teljes állami apparátust feltölteni szakemberekkel. A kiemelt beosztásokba a Jobbik is tud profi, csapatépítésre képes szakembereket delegálni. A pártban ő irányítja a kormányzati felkészülés operatív részét, és vannak komoly jelöltjeik, akiket azonban csak akkor ismerhet meg a nyilvánosság, ha eljön az ideje.

A szavazók között is kopnak a fenntartások velük szemben, a „Jobbik a mainstream politika részévé vált”, és „nagyon sok baloldali érzelmű szavazó is egyre inkább kacsingat a Jobbik felé, és át fog szavazni a döntő pillanatban.” Volner János szerint a korrupció a gazdaságnak óvatos becslés szerint éves szinten négyszázmilliárd forint közvetlen kárt okoz. „Nincs tiszta piaci versenyhelyzet, emiatt nem a leghatékonyabban működő cégek jutnak megbízáshoz, hanem azok a vállalkozók, akik a kormánypolitikusokkal jó viszonyt ápolnak. Ez a rendszer nem támogatja az életképes vállalati kultúra kialakulását.” A Jobbik alelnöke nehezen tudja Mészáros Lőrincről elképzelni, hogy cégeiben komoly összeget szánna kutatás-fejlesztésre, mivel nincs szüksége hatékonyságjavításra.

Arra nincs garancia, hogy a Jobbik kormányra kerülve nem keveredik korrupciós ügybe, egy-egy ember tévútra csábulhat, de az biztos, hogy ez nem lesz rendszerszintű. Erre garancia a párt politikusainak életútja. A legtöbben akkor léptek be a Jobbikba, amikor még fel sem vetődött, hogy kormányképes alternatíva lehet. „A Fidesz viszont teljesen más. A Fidelitason belül szocializálódott fiatalok nagyon egyformák, és alapvetően a zsákmány reményében csatlakoznak ahhoz a közösséghez. Jelentős részükön azt látni, hogy Habony Árpád, Rogán Antal vagy Lázár János szeretne lenni, ehhez pedig a pökhendiség, arrogancia és hataloméhség már meg is van.”

A Jobbik alelnöke az interjúban beszél a csalóka makrogazdasági mutatókról, pénzügyekről, adózásról és bürokráciáról, amelyről Matolcsy még nemzetgazdasági miniszterként 2010-ben azt mondta, annak költségei 840 milliárddal csökkenthetők. Azóta nem történt semmi. A bürokráciára költött állami pénzek folyamatosan nőnek, miközben a hatékonyság nem javul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik