Belföld

Két újabb halálos áldozata van a selypi cementgyárnak

Az egyik rákos beteg úgy látja: az állam nem akarja vállalni a felelősséget, abszurd dolgok bizonyítását kérik az azbesztszennyezés miatt indított perben.

Az elmúlt két hétben ketten is meghaltak azok közül, akik a selypi cementgyár közelében éltek és rákot kaptak a gyár azbesztszennyezése miatt – tudósított az RTL Klub. A csatorna híradójának megszólaló nő azt mondta: nála két éve diagnosztizálták a megbetegedést, amit nem is akart elhinni, mert ő soha nem dolgozott a cementgyárban és nem érintkezett a veszélyes anyaggal.

Paziczki Lászlóné tüdejébe még 1993-ban került a veszélyes anyag, amikor a gyár üzemelt. Hét másik betegtársával együtt indított kártérítési pert az állammal, a cementgyár akkori tulajdonosával szemben. Közülük hárman már meghaltak, ketten az elmúlt két hétben.

Az állam viszont vitatja, hogy a gyárból került ki a rákot okozó azbeszt. A betegek jogi képviselője azt mondta: ki kell zárni még azt a lehetőséget is, hogy a nő nem amiatt betegedett meg, mert egy munkás szennyezett ruhában jött ki a gyárból és azt lélegezte be. Paziczkiné szerint ez nonszensz, úgy gondolja, az állam nem akarja vállalni a felelősséget.

A régóta lebontott gyár veszélyes azbeszttörmeléke sokáig szabadon hevert Lőrincinél, csak idén nyáron kezdték elszállítani a galgamácsai hulladéklerakóba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik