Belföld

Hajnaltól ismét járnak a vonatok Fonyód és Balatonszentgyörgy között

máv (Array)
máv (Array)

Befejeződtek a helyreállítási munkálatok Balatonmáriafürdőnél, szerda hajnaltól pedig megindul a vasúti személyforgalom Fonyód és Balatonszentgyörgy között.

Lőcsei Virág, a MÁV Zrt. sajtófőnökének tájékoztatása szerint a szakemberek helyreállították a Budapest-Székesfehérvár-Gyékényes vasútvonal Fonyód-Balatonszentgyörgy közötti szakaszát, a vonatforgalom jelentős korlátozással, szakaszosan indul meg.

A Budapest-Keleti pályaudvarról kedd este induló Adria nemzetközi vonat már az eredeti útvonalon közlekedik, a belföldi személyszállító-vonatok pedig a szerdai üzemkezdettől ismét a teljes vonalon járnak, így hajnaltól nem kell vonatpótló autóbuszokra átszállni – tudatta közleményben a sajtófőnök.

Jelezte, a közlekedés biztonsága érdekében Balatonmáriafürdőnél Balatonszentgyörgy irányába egy rövidebb szakaszon egyelőre óránként 20 kilométeres sebességkorlátozást kellett bevezetni, és fokozott pályafelügyeletet rendeltek el.

Mint arról korábban a Mávinform közölte, az özönvíz hétfő délután a balatonmáriafürdői állomásnál több helyen is kimosta az ágyazati követ a vasúti pályatestből. A vasúttársaság azonnal vonatpótló buszokat rendelt, hogy biztosítsa a Fonyód és Balatonszentgyörgy közötti közlekedést, továbbá intézkedett arról, hogy a vonalon a személyszállító vonatokat felármentesen lehessen igénybe venni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik