Belföld

Ügyészség: Toroczkai csak a véleményét mondta el, amikor fegyvert reklámozott

Toroczkai László (Array)
Toroczkai László (Array)

Ásotthalom polgármestere fegyvert „reklámozott”, mint a határzár mentén alkalmazható „objektumvédelmi eszközt”. Az ügyészség vizsgálódott, majd azt mondta, ezzel nem izgatta a közösséget.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Szegedi Járási Ügyészség már vizsgálja, közösség elleni uszításnak számít-e, hogy Ásotthalom jobbikos polgármestere fegyverhasználatra biztatott: a Facebookon egy puskát reklámozott, mint a kerítés mentén alkalmazható “objektumvédelmi eszközt”.

A bejelentő arra hivatkozott, hogy a sajtóban is megjelent – azóta a Facebook által eltávolított – Toroczkai-bejegyzésben Ásotthalom jobbikos polgármestere közzétett egy gumilövedékes fegyverekről szóló bemutató videót, hozzá pedig az illegális bevándorlókra vonatkozó szöveget írt.

A Délmagyar most azt írja, az ügyészség elutasította a feljelentést, a hatóság szerint a polgármester nem buzdított konkrét erőszakos cselekmények elkövetésére konkrét népcsoportokkal szemben, vagyis nem lépte túl a véleménynyilvánítás szabadságának határait. Amit tett az nem bűncselekmény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik