Belföld
hatarzar(1)(210x140).jpg (Array)

Százezres büntetés a kerítésvágó menekültnek

Neményi Márton
Neményi Márton

ír, fotóz. 2015. 08. 08. 11:00

Mivel gyerek, ez a legmagasabb büntetés, amúgy háromszázezer is lehetne. Azt nézik, mekkora a kár.

Ötezertől százezer forintig büntethetik a menekült gyereket, aki egy laza mozdulattal átvágta a lágyhuzal kerítést a magyar szerb-határon – írja a Borsonline.hu. A lap megkérdezte a rendőrséget, mire számíthat az a 18 ember, aki a határzárat elsőként átvágva próbált bejutni az országba. Megtudták: ha a kerítésben keletkezett kár nem haladja meg az ötvenezer forintot, csak tulajdon elleni szabálysértés miatt indul eljárás. Ezért elzárás is járhat, már ha a migráns nem tud fizetni. Ugyanis a magyar törvények alapján legkevesebb ötezer forintot, de akár háromszázezret is kifizettethetnek vele – ez a kiszabható legmagasabb összeg. Az ORFK külön kitért arra is, hogy gyerekek, fiatalkorúak esetén ez százezer forint.

Ha úgy látják, akkora a kár, hogy az már bűncselekmény, annak börtön is lehet a vége. A Fidesz egyébként máris úgy látja: szerintük „példásan meg kell büntetni” azokat, akik megrongálják az „ideiglenes műszaki határzárat”, mert az a magyar állam tulajdona. „Nem elég, hogy az illegális bevándorlók törvénytelenül lépik át az ország határát, de ráadásul még a magyar állam tulajdonában is kárt tesznek” – áll a Rogán Antal által jegyzett közleményben.

Helyreigazítás

A hir24.hu internetes portálon 2015. augusztus 8-án 11 órakor megjelent „Százezres büntetés a kerítésvágó menekülteknek” című közlésünkben valótlanul híreszteltük, hogy a rendőrség pénzbírságot szab ki gyermekekkel szemben a határőrizeti célú ideiglenes biztonsági határzár rongálása miatt. A valóság ezzel a valótlan híreszteléssel szemben az, hogy gyermekkorú személyekkel szemben sem pénzbírság, sem bármely egyéb szabálysértési vagy büntetőjogi büntetés vagy intézkedés kiszabásának nincs helye, ezért a biztonsági határzár megrongálása esetén sem kerül sor semmiféle szankció alkalmazására gyerekkel szemben. Cikkünkben ugyancsak valótlanul híreszteltük, hogy az ORFK külön kitért arra, hogy a pénzbírság kiszabható legmagasabb összege gyerekek esetén százezer forint. A valóság ezzel szemben az, hogy az ORFK nem adott olyan tájékoztatást, hogy gyerekekkel szemben pénzbírságot lehet kiszabni.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Madrid, 2016. január 8.
A francia Zinedine Zidane, a spanyol Real Madrid új vezetőedzője sajtóértekezletet tart a Madrid közelében lévő Valdebebas edzőközpontban 2016. január 8-án, egy nappal a Deportivo La Coruna elleni bajnoki találkozó előtt. Zinedine Zidane a menesztett Rafael Benítez utódja. (MTI/EPA/Kiko Huesca)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.