Belföld

Rendezik a fővárosi menekülthelyzetet, szinte mindenki örül

Van, akinek viszont most az nem tetszik, hogy víz- és vécéhasználatot is biztosítanak majd az áthaladó menekülteknek, míg a többi utas fizet a nyilvános vécéért.

Vécékkel, tisztálkodási lehetőséggel várják majd a menekülteket a budapesti pályaudvarok mellett kialakított tranzitállomásokon. A civilek és karitatív szervezetek segítségével, rendőri felügyelettel megoldódik, hogy rendezett körülmények közt lássák el az átutazókat.

A VS.hu-nak megszólaló, a pályaudvarokon dolgozó boltosok szerint csak fokozódni fog a feszültség, például amiatt, hogy a menekülteknek a tranzitállomáson ingyen lesz a víz és a vécéhasználat, a többi utazó meg továbbra is fizet érte. A migránsokkal foglalkozó szervezetek szerint viszont szükség van erre a megoldásra, mert a magyar állam nem nyújt megfelelő elszállítást a menekültek számára.

Egyelőre csak a Keletinél van meg a „tranzitzóna” pontos helyszíne, ott a Baross téri aluljáróban fogják kialakítani. A Nyugatinál többen azt mondták, a legjobb az lenne, ha az állomás oldalán, egy jelenleg gazos területen alakítanák ki a tranzitot, ez jól elkülöníthető a pályaudvar többi részétől.

A főváros a közleményében azt hangsúlyozta, hogy a cél, hogy a menekültek jelenléte a legkisebb mértékben zavarja a városlakók mindennapi életét, de arra természetesen nincs lehetőség, hogy a zónákba bezárják őket. A tranzitterületek igénybevétele nem kötelező, hanem lehetőség, illetve segítség lesz a menekülteknek és az őket segítő civileknek – közölte a főváros kommunikációs igazgatósága.

A tranzitnak egyébként a menekültek is nagyon örülnének, de többen azt mondták: másnapra úgyis a menekülttáborban kell lenniük, ahol tudnak rendesen tisztálkodni. Egyébként a legnagyobb problémának azt tartották, hogy nehezen értetik meg magukat a hivatalnokokkal, bár alapvetően mindenki segítőkész velük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik