A kormánytól milliárdos megbízásokat elnyerő Századvéggel világíttatta át az önkormányzati cégcsoport elmúlt nyolc évét Esztergom fideszes polgármestere. Az előző ciklusban független polgármestere volt a városnak, igaz, az önkormányzati többséget a Fidesz alkotta, ennek ellenére nagy az igyekezet „a múlt örökségének” felszámolására.
Romanek Etelka jelenlegi polgármester a Magyar Hírlapnak azt mondta: a Századvég-tanulmány amellett, hogy a Strigonium Zrt. és leányvállalatai jövőbeli gazdaságos működtetésére tesz javaslatokat, olyan észrevételeket is tartalmaz, melyek alkalmasak lehetnek „különböző gazdasági, vagyon elleni bűncselekmények gyanújának megállapítására”. Arról, hogy korábban az LMP az egész tanulmány nyilvánosságra hozatalát követelte, Romanek azt mondta: a jóváhagyást tartalmazó, zárt képviselő-testületi ülésen hozott határozat kihirdetésekor nyilvánossá vált a tanulmány, személyesen vagy postai úton bárki kikérheti.
A polgármester szerint az előző ciklusok idején indult peres eljárások várható költsége okoz nagy gondot, valamint a vitás, lezáratlan projektekből származó tartozások rendezése.