Belföld
Velencei-tó (Array)

Mégis látogatható az összes velencei-tavi szabadstrand

Horváth Balázs
Horváth Balázs

hírszerkesztő. 2015. 08. 07. 14:19

Megfellebbezték a felfüggesztő határozatot, így a nyár végéig az lehet fürdőzésre használni az összes velencei-tavi szabadstrandot.

Az önkormányzat július 5-én, a “főszezon nyitányakor” kapta meg az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) határozatát, amelyben a hatóság a város szabad partszakaszain működő strandok – szabadstrandok – bezárására szólított fel. Az önkormányzat megfellebbezte a határozatot, ami azt jelenti, hogy augusztus végéig ezek a fürdőhelyek is látogathatók – mondta el Tóth István, Gárdony polgármestere az MTI-nek.

Várják a vendégeket

Az önkormányzatnak formai és tartalmi fenntartásaik is vannak a határozattal szemben.

A velencei önkormányzat MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a velencefürdői szabadstrand megkapta a működéshez szükséges hatósági hozzájárulást, a 70 méteres partszakaszt fürdőhellyé nyilvánították. A kormányhivatallal szoros együttműködésben, az önkormányzat, a Velencei-tavi Tófelügyelőség és a terület üzemeltetője vállalta a hiányzó feltételek megteremtését, így péntektől a szabadstrand a hatályos jogszabályoknak megfelelően üzemel, és várja a vendégeket.

 
Fotó: MTI / Máthé Zoltán 

A strand vízminősége bakteriálisan kiváló, a helyszínen biztosítottak a higiénés feltételek, továbbá a biztonságos fürdőzéshez szükséges eszközök is rendelkezésre állnak – közölték.

Elsősegélynyújtó helyek és bóják kellenek

Múlt pénteken az M1 esti Híradójában egy ÁNTSZ-határozatra hivatkozva azt közölték, hogy a hatóság bezáratta az összes Velencei-tavi szabadstrandot. Ezt másnap több érintett cáfolta. A Fejér Megyei Kormányhivatal szombaton arról tájékoztatott, hogy három Velencei-tavi szabadstrandnak nincs engedélye, emiatt a járási hivatal felfüggesztette ezek működését. A három érintett fürdőhely a gárdonyi Pisztráng utcai strand, a közigazgatásilag Gárdonyhoz tartozó agárdi Tini Strand, valamint a Velencéhez tartozó velencefürdői Cserje utcai strand.

Müller Cecília megyei tiszti főorvos szombaton az MTI-nek felidézte: a strandokra vonatkozó szabályozás értelmében a fürdőszezon előtt a tulajdonosoknak fürdőhely-kijelölést kell kérniük. Ezután a működtetőnek fürdővíz-használati engedélyt kell kérvényeznie, ennek keretében vízminőség-vizsgálatot végeznek, a partszakaszon pedig ellenőrzik a közegészségügyi és biztonsági feltételeket: az illemhelyek, szeméttárolók, elsősegélynyújtó helyek, mélyvízre figyelmeztető bóják meglétét.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.