Belföld

Simicska cége még szervezhet rendezvényeket a Miniszterelnökségnek

Az erről szóló szerződést már puskaporos hangulatban írták alá, de így is csurrannak-cseppennek az állami százmilliók az Orbánnal szembekerült vállalkozó számára.

Még mindig van olyan állami pénzcsap, ami nyitva maradt a miniszterelnökkel háborúzó Simicska Lajos számára – írja a Blikk. A helyzetet az teszi pikánssá, hogy nem útfelújításról vagy térkövezésről, hanem közvetlenül a Miniszterelnökség politikáját kiszolgáló tevékenységről szól a megállapodás.

Igaz, az erről szóló szerződést még jóval a február hatodikai „G-nap” előtt írta alá a kormány részéről Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. A Simicska érdekeltségébe tartozó Mahir Kiállítás és Rendezvény Kft-nek ennek értelmében rendezvényeket kell szerveznie a Miniszterelnökség számára a fejlesztéspolitikai kommunikációhoz kapcsolódóan, bruttó 635 millió forint értékben. A lap ugyanakkor emlékeztet: a szerződés megkötésekor már puskaporos volt a hangulat Orbán és Simicska között.

A Miniszterelnökség közölte: az idei első negyedévben bruttó 162 millió, a másodikban 42 millió, júliusban 154 millió forintot fizettek ki Simicska cégének, vagyis a szerződésben foglalt keret több mint felét. Ebből konferenciákat, roadshow-kat szerveznek a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai államtitkársága számára, például több tucatnyi településen tartottak nyílt napokat az uniós fejlesztésekről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik