Belföld

Menekültügy: megszólalt a Magyar Iszlám Közösség

magyar iszlám közösség (Array)
magyar iszlám közösség (Array)

A háborús övezetekben élő emberek a veszélytől csak egy nehéz döntéssel, az elmeneküléssel tudják megvédeni magukat – írják.

„Természetesen mi is úgy gondoljuk, hogy a menekülteknek elsősorban a saját hazájukban kellene boldogulniuk, azonban az élet olyan dolgokat is produkál, mint a háborúk, polgárháborúk, éhínség és életek, családok fokozott veszélyhelyzete” – írja a menekültügy kapcsán kiadott közleményében a Magyar Iszlám Közösség. Kifejtik: a veszélytől csak egy igen nehéz döntéssel, az elmeneküléssel tudják megvédeni magukat az emberek.

„Vallásunk a szeretetet és önzetlen segítséget parancsolja, csakúgy, mint a kereszténységnek” – írja a közösség, hozzátéve, hogy kiállnak a törvénytisztelő menekültek érdekei mellett, azokért, akik nem veszélyeztetik hazánk biztonságát.

„Alelnök-imámunk pénteki beszédében nem a keresztényeket támadta, hanem azokat a kereszténynek mondott szélsőséges csoportokat, akik muszlimokat, muszlim nőket, szerencsétlen menekülteket vegzáltak” – írják. Egyben figyelmeztetnek: Magyarországon vallásszabadság van, ezért azt várják a kormány illetékes szerveitől és a pártoktól, hogy a muszlim vallási kisebbséget is védjék meg, mert törvény kötelezi őket erre. „Elvárjuk, hogy a fenyegetők ellen, akik életveszélyesen fenyegetik tagjainkat, eljárás induljon. A hazai muszlimok törvénytisztelőek, nem fenyegetik senki identitását, vallását” – áll a közleményben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik