Belföld

Ezek a rákfajták a leggyakoribbak a magyar nőknél

Rak(210x140).jpg (Array)
Rak(210x140).jpg (Array)

Egy rakat rákos megbetegedés megelőzhető lenne, ha az emberek eljárnának szűrésekre és nem tennének magasról az életmódjukra.

Mell-, bőr-, tüdő-, vastagbél- és méhtestrák a leggyakoribb daganatos megbetegedések, amikben a magyarországi nők a leggyakrabban szenvednek – írja az Mno.hu. A lap cikke végigveszi megyénként, mennyit változott a hazai rákhelyzet a nők körében 2001 és 2010 között.

Évi 2000 nő hal bele a mellrákba, 2001-hez képest ráadásul emelkedett is a megbetegedések száma 6,65 százalékkal. 2010-ben Budapesten derítették fel a legtöbb esetet, 1471-et, Nógrádban a legkevesebbet, 111-et. Nagyot emelkedett a ráktípusok között a bőrrék is, 20 százalékkal több bőrrákost regisztáltak 2010-ben, mint kilenc évvel korábban. Ebben is Budapest vezet, logikusan a nagyobb lakosság miatt. A napozás sok bőrrákot okozhat, pedig szakemberek szerint már napi 10 perc napozással megvan a kellő D-vitamin mennyiség.

Tüdőrákban 8 százalékos a növekedés, itt Budapesten 2010-ben 972 új esetet regisztráltak. Százezer lakosra évi száznál is több haláleset jut, tehát itt a legnagyobb a veszély. Idénre kb. 9500 új esettel számolnak. Az a baj, hogy sokáig tünetmentes a tüdőrák, viszont ha nem időben ismerik fel, az áttétek miatt végzetes lehet. Érdekesség, hogy a férfiak között csökken a tüdőrákosok aránya, de a nők között nő.

A vastagbélrák 2010-ben 2654 új megbetegedést eredményezett, pedig kevesen öröklik, a többség szerzi a betegséget, ami zömmel a helytelen életmódnak tudható be. 2001-ben még a méhnyak-, 2010-ben már a méhtestrák volt a nőknél az ötödik leggyakoribb daganatos betegség, bár a méhtestrákos esetek száma egy nagyon picit csökkent 2001-hez képest. A betegség alattomos, kevesebb mint a betegek fele éli csak túl.

Mint korábban megírtuk, ráadásul a magyar rákgyógyítás sincs a topon. Ez persze nem a tudáshiány miatt van, hanem kevés a pénz az ágazatban, pedig kellene a több és jobb műszer és szakember is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik