Belföld
kúria (Array)

Vasárnapi boltzár: a Kúriához fordul az MSZP a népszavazási döntés miatt

Kovács-Angel Marianna
Kovács-Angel Marianna

újságíró. 2015. 08. 03. 11:52

Az MSZP felülvizsgálati kérelmet nyújt be hétfőn a Kúriához a párt által kezdeményezett, a vasárnapi zárva tartás eltörléséről szóló népszavazás ügyében hozott nemzeti választási bizottsági (NVB) döntés miatt.

Erről Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese beszélt a Nemzeti Választási Iroda (NVI) és az NVB budapesti épülete előtti sajtótájékoztatón. Az ügy előzménye, hogy az NVB július 20-án úgy döntött: nem a szocialisták, hanem egy magánszemély kérdését ismeri el “elsőnek, érvényesnek” a vasárnapi boltzárral kapcsolatban.

Az MSZP-s politikus elmondta: beadványukban bemutatják, hogy több konkrét törvénysértést is elkövetett mind az NVI a döntés előkészítésekor, mind az NVB azon tagjai, akik a döntést megszavazták.

“A Fidesz pártutasításainak megfelelően”

Harangozó Tamás szerint nemcsak a népszavazási törvénnyel, hanem az NVI saját iratkezelési szabályzatával is ellentétes az NVB azon döntése, hogy nem a hivatalos érkeztetés számít a népszavazási kérdések sorrendjének megállapításakor, hanem az épületbe való belépés. A politikus szerint bűncselekmény gyanúját vetheti fel, hogy a döntés során az NVI olyan adatot használt fel bizonyítékként, amelynek megléte törvénytelen. Kifejtette: jogszabály szerint a portaszolgálatnál lévő, a beléptetéssel kapcsolatos személyes adatokat 24 órán belül meg kell semmisíteni. Az NVI hetekkel később mégis ezekre az adatokra alapozva “hozta ki” a Wodicska-féle kezdeményezést elsőnek – mutatott rá. A Kúriának 90 napja van a döntés meghozatalára.

Harangozó Tamás szerint Pálffy Ilona, az NVI és Patyi András, az NVB elnöke “a Fidesz pártutasításainak megfelelően azon mesterkedtek”, hogy minden eszközzel megakadályozzák a vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazást. A politikus azt mondta: a két vezetőt az sem riasztotta vissza, hogy így lejáratták az általuk vezetett állami szerveket. Harangozó Tamás közölte, a bírósági döntéssel lezárulhat ez “a kutyakomédia”.

 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.