Belföld
Simicska-Lajos(1)(960x640).jpg (Array)

Simicska nem hátrál, Orbán már nagyon pontot tenne az ügy végére

Az oligarcha semmilyen gesztust nem készül tenni a miniszterelnöknek, nem adja fel médiapiaci portfóliójának egyik orgánumát sem, ami megnehezíti a kormányfő dolgát.

Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója tavasszal Médiaháló Kft. néven céget alapított, és érdeklődik az Origo és a Heti Válasz iránt is, ezzel gesztust tehet Orbán Viktornak, erről itt írtunk bővebben.

A Népszabadság most kormányközeli forrásokból úgy értesült, hogy egyre erősebb az „Origo-szál”, és az is kiderült, hogy Orbán az őszi Fidesz-kongresszusra „teljes harckészültséget” szeretne, ami a Simicskával szembeni médiabirodalmat illeti, többek között Schmidt Mária részvételével.

Azt viszont nem erősítették meg, hogy a múzeumigazgató a Heti Válaszra is pályázna, úgy tudni, hogy a Simicskához közeli Nyerges Zsolthoz köthető Infocenter.hu Média Befektetési Zrt.-nek sem áll szándékában a hetilap eladása. Borókai Gábor Válasz-főszerkesztő viszonyát Simicskával a „tartózkodó” jelzővel illették, de nyíltan bírálta az oligarchát is korábban.

Ősszel, úgy tudni, újabb versenyfutás indul a HírTV eljelentéktelenítése érdekében, és a Magyar Nemzet „megrendítése” is cél.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.