Belföld

Rászállt a rendőrség a pécsi plakátrongálókra

plakát, bevándorlós plakát (Array)
plakát, bevándorlós plakát (Array)

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság gyülekezési joggal való visszaélés gyanújával indított vizsgálatot Heindl Péter ellen.

Egy alapítványi karitatív szervezetnél dolgozik az az 55 éves pécsi jogász, aki a rendőrség szerint azzal követett el szabálysértést, hogy nem jelentette be, hogy tüntetést szervez. Heindl a demonstrációt Pécsen szervezte, június 30-án, a Facebookon keresztül mozgósított egy 10 fős csapatot, akik plakátot ragasztottak a főkapitányság egyik bázisának kerítésén lévő, idegenellenes hangulatot keltő kormányhirdetésre, írja a Népszabadság.

A plakáton az állt, hogy „A Te munkádra is szükség van, hogy Orbán Viktor mind az öt gyermeke a saját lábára álljon”, ezzel akarták jelezni, hogy a kormány az államilag támogatott korrupcióról akarja elterelni a figyelmet.

A rendőrök igazoltatták a demonstráció résztvevőit, majd kijelentették, nem történt jogsértés. Később mégis meggyanúsították Heindlt, mondván, ő szervezte a megmozdulást, amit szerinte nem kellett szervezni, az csak amolyan villámcsődület, vagyis flashmob volt. Ennek a bejelentése pedig nem kötelező.

A jogász szerint ezt a rendőrség is tudja, ám „felsőbb ráhatásra” mégsem szüntetik meg az eljárást. Biztos abban, hogy csak azért indult ellene eljárás, mert közvetlenül a miniszterelnököt támadták, a megfélemlítés eszközével szeretnének mindenkit eltántorítani attól, hogy nyíltan kritizálják a vezetőket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik