Belföld

Gripen-baleset: nem repült eleget a pilóta?

Ezer órával kevesebbet repültek a magyar Gripenek, mint a gyártó cég előírásai szerint azt engedték volna - állítja Szekeres Imre volt honvédelmi miniszter a mai Borsban.

A Bors mai számában megjelent cikk a Hírösvény kecskeméti hírportálnak névtelenül nyilatkozó vadászpilótákat idézi. Szerintük a május 19-én a leszállópályán túlfutó kétüléses Gripent vezető Ugrik Csaba dandártábornok alig nyolc órát repülhetett fél év alatt a vadászgéppel, pedig ennyi idő alatt 25-30 repülőóra lett volna szükséges.

A lapnak Szekeres Imre volt honvédelmi miniszter azt állította: a magyar Gripenek 1000 órával kevesebbet repültek az üzemtervekhez képest. A vadászgépeket Magyarország 2026-ig lízingeli, jelenleg még a gyártó brit-svéd BAE Systems üzemelteti őket, ők döntik el, mennyit repülhetnek a Gripenek. Szekeres Imre szerint a Honvédelmi Minisztérium rengeteget spórolt az üzemanyagon. “A tárca költségvetése 2014-ig legalább egy teljes évnyi költségvetéssel csökkent. Tavaly az összes állami ünnepséget a HM-nek kellett lebonyolítania, így jól jöhetett a megmaradt pénz” – mondta el az egykori tárcavezető.

A lap megkérdezte a HM-t, azonban a tárca csak annyit közölt: a repülési órák száma nem nyilvános adat. Szerintük 2010 óta folyamatosan nő a repült órák száma és a szimulátorban töltött idő.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik