Belföld

A Velencei-tóra készült? Épp most záratta be az ÁNTSZ az összes szabadstrandot

Ha mégis a vízbe megy, harmincezer forintra is megvághatják a rendőrök.

Az összes Velencei-tavi szabadstrandot bezáratta az ÁNTSZ – hangzott el az M1 péntek esti hírműsorában.

A hatóság szerint nem a vízminőséggel van baj, hanem azzal, hogy a szabadstrandok engedély nélkül üzemelnek: nem felelnek meg a közegészségügyi feltételeknek, nincsenek vízi mentők és elsősegélynyújtó helyek.

A járási kormányhivatal arra kötelezte a strandok üzemeltetőit, hogy nyolc napon belül helyezzenek ki fürdést tiltó táblákat a parton és távolítsák el a lépcsőket. Aki ennek nem tesz eleget, az egymillió forintos bírságra számíthat, amit többször is kiszabhatnak. Ugyanígy, ha valaki a tiltás ellenére a vízbe megy, az önkormányzat vagy a rendőrség harmincezer forintos bírságot is kiszabhat rá.

Dávid Zoltán strandüzemeltető elmondta: a tájékoztatást július végén, a szezon kellős közepén kapták meg, barátságosabb és békésebb lett volna, ha a hatóságok hamarabb intézkednek.

Gárdony fideszes polgármestere közölte: a kormány 15 milliárd forintot biztosít a településnek, amiből a jövő évtől hozzákezdhetnek a tó partszakaszainak felújításához.

Most jött a hír. Egy helyi hírportál szerint „ez úgy ahogy van nem igaz”. További részletek itt. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik