Belföld

Milliárdokkal jutalmazzák a Miniszterelnökség dolgozóit

Igaz, ehhez keményen túlóráztatják is őket.

Négyhavi prémiumot kapnak azok a Miniszterelnökségen dolgozó tisztviselők, akik az uniós támogatásokkal foglalkoznak – számolt be az ATV. Az ország jól áll az uniós pénzek lehívásával, ennek elismeréséül kapta meg 2200 dolgozó a négyhavi fizetését, ami összesen hárommilliárd forint kiadással járt. Az év végén ugyanilyen mértékű prémiumot kaphatnak.

A Miniszterelnökség helyettes államtitkára, Csepreghy Nándor szerint a támogatások hatékony lehívásáért munkatársaik sokszor este és hétvégén is dolgoznak. Korábban mi is megírtuk: a Miniszterelnökség munkatársait naponta 10-12 órában dolgoztatják, a túlóráikat viszont nem fizetik ki. Csepreghy erre az RTL-nek akkor csak annyit mondott: náluk a munkaidőnek csak kezdete van, vége nincs. Munkajogász szerint viszont nem lehet mit kezdeni ezzel a kijelentéssel, mert a kormánytisztviselőnek törvény szerint nyolc óra a munkaideje.

Csepreghy most úgy vélekedett: azok, akik a Miniszterelnökség dolgozóinak prémiumát kifogásolják, egy éve még épp azt mondták, hogy ez olyan fontos terület, ahol nem szabadna csökkenteni a béreket. „Döntsék el, hogy mi az álláspontjuk” – mondta a helyettes államtitkár.

A szocialista Hiller István elő is állt álláspontjával: szerinte az egészségügyben, az oktatásban vagy a kultúrában is hasonlóan keményen dolgoznak a közalkalmazottak, nekik is több pénzt kellene kapniuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik