Belföld

Lehullt a lepel Orbán napszemüvegéről

Molnár Zoltán
Molnár Zoltán

bértollnok. 2015. 07. 29. 07:19

Ennél menőbb nem is lehetett volna a Tusványoson beszédet mondó kormányfő: fekete keretes, sportos napszemüvegben védte magát az UV sugaraktól.

A magyarság Neójaként vonult végig Tusványoson Orbán Viktor kormányfő, ebben pedig jelentős szerepe volt annak a napszemüvegnek, ami kiveri a menőségmérőt. A Bors utánajárt, honnan van a csecse darab, és kiderült, megint a dalmátok állnak a dolog mögött.

“A napszemüveget Orbán Viktor nyolc euróért vásárolta egy adriai kikötőben, ő maga választotta” – közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda a lappal. A kb. 2500 forintos szemüvegért azonban csak ő lelkesedett, a gyerekei ódzkodtak a fekete keretes, fejre simuló darabtól.

 

A Bors nem állt meg, stylistot is felkért, hogy elemezze hazánk vezérének új szemüvegét. Szerinte lezser hétköznapi viselethez sokan választanak hasonló sportos napszemüveget, ez ráadásul illik is a szögletes fejformájához. Sőt, a szemüveg íve még némi szigort is kölcsönöz viselőjének.

A lap felidézi, hogy Orbán 2013-ban Kőszegen mutatkozott egy vastag keretes, kissé ódivatú szemüvegben, míg 2009-es mexikói nyaralása idején egy szűkített keretes barna darabban fedte el bájait.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.