Belföld

Az LMP kilencedik alkalommal is beterjeszti ügynöktörvény-javaslatát

Schiffer András (Array)
Schiffer András (Array)

Kilencedik alkalommal terjeszti be az Országgyűlés elé az állambiztonsági múlt feltárását célzó törvényjavaslatát az LMP frakcióvezetője.

Schiffer András sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: egy nagy törvényjavaslatban foglalja össze azon kezdeményezéseket, amelyekkel “a 20. század árnyaitól meg lehet szabadítani a 21. századi megújuló Magyarországot”.

Az LMP-s kezdeményezés egyik célja, hogy zárják ki a közhatalmi pozíciókból a diktatúra egykori vezetőit és azokat, akik a kommunista állambiztonság hivatásos állományú tagjai voltak. Ők nemhogy államtitkár vagy állami cég vezetője, de még miniszteri, miniszterelnöki tanácsadó se lehessenek – mondta Schiffer András.

Ismét hangsúlyozta, az Országgyűlésnek köteleznie kell a kormányt és a miniszterelnököt: járjon el annak érdekében, hogy kiderüljön, 1944 és 1991 között milyen magyar vonatkozású adatok, dokumentumok keletkeztek az NKVD, majd KGB irattárában. Kezdeményezik – folytatta -, hogy a Nemzeti Emlékezet Bizottság, “amelyet a Fidesz állított fel fideszesekből” év végéig gyűjtse össze: milyen érintettségük volt a kommunista állambiztonsággal azoknak, akik 1989 október 23-ától “az új magyar demokrácia vezénylő hídján álltak”.

Schiffer András kijelentette: amennyiben a Fidesz nemet mond a törvényjavaslatra, világossá válik, hogy “a Fidesz-KDNP folyamatosan átveri saját szavazótáborát, szavakban antikommunista, tettekben viszont fedezi a múlt árnyait”.

Kérdésre válaszolva kétségbeejtőnek nevezte, ha valóban a Miniszterelnökséghez vonnának adóhivatali feladatokat. A kormányt be lehet zárni, hiszen minden érdemi funkciót Lázár János intéz – fogalmazta meg kifogását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik