Belföld
Tusnádfürdő, Orbán (Array)

Hajrá Miniszterelnök bácsi! Ügyes legyen ma!

Borovitz Tamás
Borovitz Tamás

netcsibész. 2015. 07. 25. 09:26

Orbán Viktor a Bálványosi Szabadegyetemen mondott beszédet, többek között arról beszélt, hogy a bevándorlás miatt nő a munkanélküliség, romlik a köztbiztonság, és hogy meg akarjuk őrizni a magyar Magyarországot.

  • Orbán Viktor a Bálványosi Szabadegyetemen mond beszédet. Előzetes sajtóinformációk szerint valószínűleg az európai kultúra, valamint a migráció lesz a középpontban.
  • A beszéd 9:30-kor kezdődik, de nem kizárt egy kis csúszás.

Nyár végére lesz szép új kerítésünk

„Augusztus 31-éig megépül a kerítés Magyarország déli határán, az ettől eltérő időpontok érvénytelenek” – ezt már a Szabadegyetem fórumán, kérdésre válaszolva mondta a miniszterelnök.  „Nagyarányú javulást” vár ettől a lépéstől, lévén, hogy az eddigi tapasztalatok alapján hatodára-hetedére csökken azonnal az illegális határátlépők aránya az ilyen határzárak kialakításával.   

Ön is ezt konzultálta?

Megjött az MTI közleménye arról, hogy milyen ügyesen konzultáltunk mi, emberek a kormánnyal. Változtatás nélkül közöljük a szöveget.

Orbán: a magyarok döntöttek, nem akarnak törvénytelen bevándorlókat

A magyarok döntöttek, nem akarnak törvénytelen bevándorlókat és nem osztoznak a európai baloldal szellemi ámokfutásában – mondta a miniszterelnök Tusnádfürdőn szombaton.

Orbán Viktor a 26. Bálványosi Szabadegyetem és Nyári Tábor rendezvényén ismertette a nemzeti konzultáció eredményeit. Jelezte, a kérdőíveket 1,2 millióan küldték vissza, és az eredmények szerint 95 százalék azt mondta: a bevándorlás helyett inkább a magyar családok, gyermekek támogatására van szükség.

A magyar emberek több mint kétharmada a saját élete szempontjából fontosnak tartja a terrorizmus térnyerésének kérdését. Háromnegyedük gondolja úgy, hogy az illegális bevándorlók veszélyeztetik a magyarok munkahelyeit és megélhetését. Négyötödük szerint Brüsszel politikája megbukott a bevándorlás és a terrorizmus kérdésében, ezért új megközelítésre, szigorúbb szabályozásra van szükség. Ugyanekkora arányuk arra bíztatja a kormányt, hogy Brüsszel megengedő politikájával szemben szigorúbb szabályokat hozzon.

A kormányfő szerint az eredmények azt jelentik, hogy Magyarország biztos és stabil ország, a magyarok pedig egységes és kiegyensúlyozott nemzet akarnak maradni az őket körülvevő bizonytalan világban.

Multikulti = rossz. A bevándorlás összefügg a terrorizmussal

Ráadásul a terrorizmus és a bevándorlás között szoros az összefüggés.Nem tudjuk kiszűrni az ellenséges terroristákat. (Vannak nem ellenségesek is?)

A gazdaságnak sem tesznek jót a bevándorlók: az új embertömegek érkezése még magasabb munkanélküliséget okoz – ez olyan, mint az egyszeregy.

A rendőrségi statisztikák szerint ahol sok a bevándorló, ott növekszik a bűnözés. Svédország a 2. helyen áll a nemi erőszakok száma tekintetében. A brit börtönökben megháromszorozódott a muszlimok aránya.

A miniszterelnök most ismerteti a nemzeti konzultáció eddigi eredményeit: az jött ki, hogy nem akarjuk a bevándorlókat. Helyettük inkább a magyar családokat kell támogatni – ki gondolta volna!

Vége.

Tusnádfürdő, Orbán, terrorizmu (Array) 

Értelmiségi összekacsintás

Tusnádfürdő, Rogán Antal, Rogán Cecília (Array) 

Látjuk a medvét!

Na, végre elhangzik a „medve nem játék” is. A bevándorlás sem játék. Ha a baloldal nyerte volna a választásokat, ma Magyarország egy bazi nagy menekülttábor lenne. Brüsszel nem tudja megvédeni a kontinensünket. Őrültség egy nemzetek feletti Európa, az Európai Egyesült Államok.

Vigyázó szemeinket vessük Görögországra. Mi bezzeg visszafizettük az IMF-nek a tartozást.

A lényegre tértünk

Az újkori népvándorlás a téma. Irdatlan méretű embertömegek, eképesztő méretű probléma. És ez csak a kezdet. “Azt szeretnénk, ha Európa az Európaiaké maradna”. “Meg akarjuk őrizni a magyar Magyarországot” (taps).

Az európai baloldal nem veszélyt, hanem lehetőséget lát a bevándorlásban. A baloldal történelmi célja teljesülhet, ha a nemzeti keretek felbomlanak. Régen még a külhöni magyarok ellen uszítottak, ma meg már az illegális bevándorlókat ölelnék a keblükre.  “Ezek az emberek nem szeretik a magyarokat. Azért, mert magyarok.”

A köztévé kiemelte a lényeget

Magyarország a második leggyorsabban növekvő ország az Unióban.

Tusnádfürdő, tábor (Array) 

A jövő csak ezután történik meg

Ezt mondta most a miniszterelnök, és focis helyett evezős hasonlatot emleget. Itt egy fotó azoknak, akik nem láthatják őt a köztévén.

Tusnádfürdő, Orbán (Array) 

Végre Orbán

A leginkább várt programpont következik, csak Németh Zsolt még megemlíti, hogy 3 választást is nyert a Fidesz. Orbán Viktor külön köszönti a székely zászlókat. Az illiberális szó már a 3. mondatban elhangzik! Focihasonlat: brazilos cselekről beszél a miniszterelnök, de már rá is tér a menekültekre. A franciaországi helyzetet említi, ahol keresztény templomokból mecseteket alakítanának ki az iszlámok. 

Ki gondolta volna tavaly ilyenkor, hogy hazánk lesz a 2. leggyorsabban növekvő ország az EU-ban?

Mikor jön már a miniszterelnök?

Addig is be kell érniük Semjén Zsolt képével. Nézzenek vele farkasszemet!

Tusnádfürdő, Semjén Zsolt (Array) 

Tőkés László beszél

Fájlalja a román oldal távolmaradását, akik ezek szerint ellenérdekeltek a kérdések rendezésében. És azokat a magyarokat is hiányolja, akik tudjuk, kik. Két perc kellett, hogy rátérjen a bevándorlásra. Multikulti = rossz. Jelenleg vesztésre állunk.Tőkés a Bibliából idéz: Ézsaiás próféta – az őrállók kötelességéről. Nem kell félreérteni, a politikusokra és a papságra gondol. Elhangzik a zsákmányszerző posztkommunizmus és balliberalizmus kifejezés.

Akin nincs szalmakalap, az a fejére helyezett programfüzettel védekezik a napsütés ellen. Ezt már nem Tőkés László mondja, ezt mi állapítjuk meg.

Idézünk: „Mi sem természetesebb annál, hogy szolidaritást kell vállalni Ukrajnával és a keleti partnerséghez tartozó országokkal, közöttük is elsősorban a román Moldovával. A Románia és Moldova egyesülésére irányuló politikai törekvésekben nem látok kivetnivalót.”

Tőkés László kéri az anyaország támogatását az autonómiatörekvések támogatására. Vége.

Tusnádfürdő, Tőkés László (Array) 

Elkezdődött!

Németh Zsolt köszönt mindenkit. Fekete pólóban van. Az idő fantasztikus. Rogán Antal is jelen van. A tavalyi beszéd nemzetközi karriert futott be, mondta az államtitkár ironikusan. Kérdéseket lehet feltenni Orbán Viktornak és Tőkés Lászlónak, szervezői pólós szép lányoknak lehet leadni a kérdéseket, írásban.

Tusnádfürdő, ORbán Viktor, Tőkés László, Albert Tibor, Német Zsolt (Array)Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ráhangolódás a szudáni Ibrahimmal

A köztévén a menekültproblémáról szóló műsor megy a beszéd előtt. Ezek szerint nem lőttek mellé az előzetes témalatolgatók.

Elkészült

A miniszterelnök a Facebook-oldalán tudatta a jó hírt: elkészült a beszéd. Írás közben láthatóan narancslét és kávét fogyasztott, bár előbbiből nem túl sokat.

Elkszlt a beszd.

Posted by Orbán Viktor on Friday, July 24, 2015

 

Hajrá Miniszterelnök bácsi!

Ezt egy rajongó írja a Facebookon, és azt is hozzáteszi: „Ügyes legyen ma”. Egy másik kommentelő véleményét változtatás nélkül közöljük: „Azt mondják minden száz évben szüksége van a nemzetnek egy egy vezéregyéniségre aki újra és újra elhozza a feltámadás, a megújulás és a túlélés eszmeiségét a Magyaroknak. Széchenyi István a legelső példaképem közülük, hozzá hasonlítom Önt Orbán úr! Éljen Magyarország!”.

De van olyan követője is a miniszterelnöknek, aki csak ennyit ír a Bálványosi beszéd előtt: „Szia emelhetne a szocialis jaradekon2280″.

Egy kis B.O.R. éhgyomorra

Amíg nem kezdődik el a beszéd, merüljünk el az elmúlt évek beszédeiben. Kiemelünk néhány kifejezést: morális kötőanyag, rárontott a saját nemzetére, Európa nem gyümölcsturmix.

Erdély Flórája

A miniszterelnök tegnapi posztjában egy kedves családi képet osztott meg, lányával, Flórával ülnek ízléses környezetben, Erdélyben, otthon.

Erdlyben, otthon.

Posted by Orbán Viktor on Friday, July 24, 2015

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.