Belföld

Öntik a közpénzt a Közszolgálati Egyetembe

A következő évek építkezéseire harmincmilliárd forint jut a kormány döntésének értelmében.

Bőven van pénz felsőoktatásra, ha a kormány akarja: a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusának fejlesztésére több mint harmincmilliárd forintot kell biztosítani a központi költségvetésben. Mindezt kormányhatározatba is foglalták, ami a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.

A közpénzt 2015 és 2018 közt egy új oktatási épületre, valamint a rendészettudományi kar kollégiumára és speciális képzési épületére fordítják, továbbá a Ludovika-szárnyépületben a közigazgatás-tudományi karnak is helyet kell biztosítani ebből a pénzből. A határozat előírja még sportlétesítmények – uszoda, lőtér – megvalósítását, valamint egyéb kiszolgáló funkciók kialakítását.

A következő három év feladatai közt szerepel az Orczy-park felújítása, lovarda, istálló és egyéb lovas létesítmények kialakítása és rekonstrukciója.

Mindez még csak az első hullám, ugyanis a kormánydöntés értelmében 2017-ben hozzálátnak a Ludovika Campus fejlesztésének második üteméhez is: a 2017 és 2020 közti feladatok közt szerepel a hadtudományi és honvédtisztképző kar bentlakásos képzési központjának, valamint katasztrófavédelmi speciális képzési központjának kialakítása.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik