Belföld

Elmarasztalta Lázárékat az adatvédelmi hatóság

lázár jános (Array)
lázár jános (Array)

Elfogadhatatlan, hogy a Miniszterelnökség azért nem tesz megismerhetővé közérdekű adatokat, mert az „aránytalan nehézséggel” járna számára.

A Lázár János vezette Miniszterelnökség elzárkózik attól, hogy kiadjon a közpénzek elköltéséről szóló dokumentumokat, de nem fogadható el, hogy ezeket a kéréseket kényelmi szempontok alapján utasítja el – írta a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) a VS.hu kérdésére. A portál azután fordult a hatósághoz, hogy Lázár tárcája még tavaly megtagadta több dokumentum kiadását.

Azokra az elemzésekre lettek volna kíváncsiak, melyeket két, az Egyesült Államokban lobbizó cég készített a kormány számára és az derülhetett volna ki belőle, hogy a lobbisták mennyire jelezték előre az amerikai kapcsolatok megromlását, ami végül a kitiltási botrányhoz vezetett. A NAIH azt írta: a Miniszterelnökség vizsgálatai során azt tapasztalta, hogy a Miniszterelnökség elzárkózik az adatigénylések teljesítésétől.

A tárca arra hivatkozott, hogy a kért iratok döntéselőkészítő anyagok, melyek különleges adatokat tartalmaznak és ezek felismerhetetlenné tétele – a nevek, számok kitakarása – olyan aránytalan nehézséggel járna, amely nem várható el a Miniszterelnökségtől. A hatóság szerint azonban egy minisztérium esetében nehezen fogadható el az az álláspont, hogy egy minisztérium nem rendelkezik kellő erőforrással az Alaptörvényből eredő kötelezettségének teljesítésére. Márpedig az Alaptörvény szerint is joga van mindenkinek a közérdekű adatok megismeréséhez, ez teszi lehetővé a parlament és a kormány hatékony ellenőrzését.

Ugyanakkor hiába kötelező érvényűek a NAIH állásfoglalásai, szankcionálási joguk nincs – a hatóság vezetője, Péterfalvi Attila azt javasolta a portálnak, hogy forduljanak bírósághoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik