Belföld

Bűncselekmény miatt nyomoznak az Orbán-vő volt cégénél

A PM szerint csalásgyanús, hogy az egyik önkormányzatnak 217 ezer forintba került ugyanaz a lámpatest, ami a másiknak csak 139-be. Feljelentést tettek.

Bűncselekmény miatt indult nyomozás a nemrég még Orbán Viktor vejének érdekeltségében álló cég ügyében – tudatta a Párbeszéd Magyarországért. A párt tett feljelentést az ügyben, miután szerintük az Elios „pofátlanul drágán” adott el közvilágítási rendszereket önkormányzatoknak.

Tiborcz István májusban vált meg a cégben meglévő részesedéséből a „családját ért támadásokra” hivatkozva. Igaz, azzal nem büszkélkedett el, hogy az eladás előtt még megszavazta a cég közgyűlése, hogy csaknem a teljes adózás előtti eredményt, 470 millió forintot kifizetnek a tulajdonosnak.

A PM emlékeztetett arra, hogy a Direkt36 cikkéből nemrég kiderült: a számos önkormányzati pályázaton nyertes Elios jókora ártöbblettel dolgozott: volt, ahol 217 ezer forintot számláztak ki ugyanazért a lámpatestért, ami máshol csak 139 ezerbe került. Az érintett önkormányzatok így olykor tíz-, vagy akár százmilliós többletkiadást is bevállaltak.

A párt különösen nagy kárt okozó csalás miatt tett feljelentést, a Nemzeti Nyomozó Iroda „versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban bűntettének gyanúja miatt” indított eljárást, egyelőre ismeretlen tettes ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik