Belföld

Belgiumi alapítvány szállt be a Klubrádióba

A szervezet célja a kirekesztéssel szemben fellépő nyilvánosság erősítése, szerintük ennek az ellenzéki rádió tökéletesen megfelel.

Mintegy negyven millió forinttal szállt be egy befektető a Klubrádióba – írja az Origo. A magyar cég mögött egy belgiumi alapítvány áll. A rádió fő tulajdonosa, Arató András a tőkeemelésről azt mondta: sem a rádió vezetése, sem a szellemisége nem változik meg, annyi történt, hogy a tőkebevonást követően mintegy öt százalékos tulajdoni arányt szerzett a cég a Klubrádió Szolgáltató Zrt-ben.

Arató közölte: a tőkeemelés reményei szerint egy folyamat első állomása és bízik a folytatásban. A befektető a Belgiumban bejegyzett Brit Europe alapítvány többségi tulajdonában lévő Brit Média Befektetési Kft. A céget június másodikán jegyezték be, vélhetően kifejezetten a Klubrádióba való befektetés céljával. Kisebbségi tulajdonosa és ügyvezetője Megyeri András Jonatán, a Bét Sálom zsinagóga vezetőségi tagja.

Arató elmondta: egy kölcsönös keresgélés eredményeként talált egymásra a rádió és az alapítvány, utóbbinak fő célkitűzése a rasszizmussal, antiszemitizmussal és kirekesztéssel szemben fellépő, a civil szférát erősítő nyilvánosság fejlesztése. Ennek a célnak szerintük a Klubrádió teljes mértékben megfelel.

A befektetőre azért is szükség volt, mert a rádiót anyagilag ellehetetlenítette, hogy évekig vitában állt velük a Médiatanácsa frekvenciahasználati jog miatt. A Klubrádió szerint a testület több jogsértést is elkövetett velük szemben, most csaknem 1,4 milliárd forint kártérítést követelnek a bíróságon.

A kirekesztéssel szembeni beszédmódon egyébként még akad csiszolnivaló: egy hónapja a Klubrádióban a Bolgár Györgyöt helyettesítő Szelestey Lajos azt a butaságot adta elő, hogy a menekültek erőszakosan közelednek a nőkhöz és ez számukra természetes dolog.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik