Belföld
Tessely Zoltán (Array)

A fideszes polgármester szerint a kormány nem erősíti a menekültellenes indulatokat

Kerner Zsolt
Kerner Zsolt

újságíró. 2015. 07. 20. 13:22

Bicske volt polgármestere először elmondta, hogy a bevándorlók félelmet keltenek és bűnöznek, aztán kikérte magának a kormány felelősségét a szegedi lány megverésében.

Tessely Zoltán a Fidesz nevében arra kéri a kormányt, dolgozzák ki annak a megvalósíthatósági tervét, hogy a migrációs táborok hogyan kerülhetnének a városokon kívülre.

A fideszes képviselő hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, ezzel biztosítani lehetne a magyar polgárok biztonságát, a mostani befogadó állomások pedig valóban a saját hazájukban valós veszélynek kitett emberek ellátásával foglalkozhatnának.

Szerinte a hétvégi adatok alapján egyre nyilvánvalóbb, hogy az illegális bevándorlás napról napra sürgetőbb problémát jelent. Az elmúlt hétvégén, péntektől vasárnapig 4235 határsértőt fogtak el a magyar rendőrök. Ezzel együtt idén több mint 86 ezer illegális migráns lépte át Magyarország határát törvénytelenül.

Ezt a terhet nem bírja el Magyarország, ezt a népvándorlást meg kell állítani, ennek megálljt kell parancsolni és gátat kell szabni, mondta. A kormány javaslatára ezért is döntött úgy az Országgyűlés, hogy a déli határnál biztonsági határzárat épít. A politikus reményét fejezte ki, hogy amilyen gyorsan a mintaszakaszt megépítették, olyan gyorsan fogják felépíteni a teljes, 175 kilométeres határzárat is.

Szerinte azokat, akiket semmiféle veszély nem fenyeget saját hazájukban, illetve biztonságos országnak tekinthető államból érkeznek, gyorsított eljárással lehet kiutasítani. Fontosnak nevezte a Btk. tervezett szigorítását is, amely alapján az illegális határátlépés a jövőben nem szabálysértésnek, hanem bűncselekménynek minősülne.

Kiemelten fontosnak nevezte azt is, hogy a migrációs táborok a városokon kívülre kerüljenek. Ezek a táborok nem zártak, a bevándorlók szabadon jöhetnek-mehetnek és “rengeteg köztisztasági és közbiztonsági problémát okoznak”, csapatokba verődve pedig szerinte gyakran félelmet keltenek. Bicske volt polgármestere nem szeretné, ha a táborok veszélyeztetnék a bicskei és a magyar családok biztonságát.

A képviselő példaként említette, hogy egy bicskei áruházban egy migráns “nézőpontjának nagyobb hangsúlyt adva” kést vett elő. Szerinte nincs rendben, hogy az illegális bevándorlók érkezésük után azonnal törvényt sértenek – jelentette ki.

Szerinte az országos átlag alapján száz esetből csak nyolc, Bicskén pedig százból csak két emberről bizonyosodik be, hogy hazájában veszélynek van kitéve.

Szemben azzal “a néhány őrülttel”, aki politikai megfontolásból úgy gondolja, hogy ez nem így van, a Fidesz határozottan úgy gondolja, hogy aki Magyarországra érkezik, annak be kell tartania a törvényeket és a kulturális viselkedési szabályokat.

Az uniós jogszabályok miatt 2012-től nem áll fenn a táborok zárttá tételének lehetősége. Tessely Zoltán egy másik kérdésre válaszolva sajnálatosnak nevezte, hogy szombat este Szegeden megtámadtak egy párt; egy magyar állampolgárságú, félvér fiút vélhetően bevándorlónak néztek és szidalmaztak, majd a barátnőjét súlyosan bántalmazták. A képviselő határozottan visszautasította, hogy a kormány politikája felelős lenne az esetért, egyúttal leszögezte, az ügy nem zárulhat le méltó büntetés nélkül.

Egyértelmű nemmel felelt arra a felvetésre, hogy a kabinet kommunikációja felerősítheti-e a bevándorlókkal szembeni indulatokat, amelyek ezért a szegedihez hasonló atrocitásokhoz is vezethetnek.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.