Belföld

7,77 millió forintért adták volna ki a földpályázatok adatait

Sallai Róbert Benedek (Array)
Sallai Róbert Benedek (Array)

Az LMP-s Sallai Benedek nem lehet túl népszerű a földalaposoknál. De legalább nagyjából tudni, mennyibe fog mostantól kerülni, ha tudni akarjuk, mire verik el a pénzünket.

Sallai R. Benedek szerint közérdekű adatokat politikai motivációval saját célra használnak a földpályázatok ügyében, miközben a magyar társadalom elől “dugdossák” az adatokat. Az LMP országgyűlési képviselője vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta, az állami földpályázatok eredményével kapcsolatban kért adatokat a Nemzeti Földalaptól, ahonnan azt a választ kapta, hogy igényét az új információs törvény alapján nettó 7,77 millió forintért tudják kielégíteni.

 

Ezért a pénzért ráadásul egy “használhatatlan adathalmazhoz” jutnának, hiszen a bírálati jegyzőkönyveket nem kapnák meg, a pályázatok személyes adatait pedig kitakarnák. Ezért szűkítik adatigényüket a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vezetőinek és a kormány tagjainak pályázataira – tette hozzá -, mert arra látnak esélyt, hogy ennek költségeit ki tudják fizetni, illetve adatvédelmi polgári perben kívánják “behajtani” ezeket az információkat.

A képviselő kérdésként fogalmazta meg, hogy az adatvédelem, amire a kormányzat hivatkozik, vajon mennyire szolgálja a magyar társadalom érdekeit. Megjegyezte, az, hogy a napokban a minisztérium közzétette, testvére és sógornője kormánytisztviselőként dolgozik, “teljesen nyilvános fenyegetés”, mennyire foglalkozhat ezzel az üggyel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik