Belföld

„Újratemették” „Petőfit”

Valójában csak otthagyták a sírkertben. A nagy eseményt pénteken 17 órára hirdették meg, de „cselhez” folyamodtak.

Morvai idén márciusban két kínai szakértő véleményét mutatta fel, akik szerint a csontok genetikailag erős hasonlóságot mutatnak a Petőfi-leszármazottakkal. A Magyar Tudományos Akadémia ekkor is a vizsgálat tévedéseire hívta fel a figyelmet, az MTA régészeti intézetének szakértői megállapították, hogy az a genetikai jellegzetesség, melyre a kínai szakemberek hivatkoztak, rendkívül gyakori az európai népességben.

Pénteken 17 órára hirdette meg a Megamorv-Petőfi Bizottság Petőfi Sándor újratemetését – legalábbis annak a csontváznak az eltemetését, melyet a szibériai Barguzinban találtak. A maradványokról a Magyar Tudományos Akadémia már 1989-ben megállapította, hogy női csontvázról van szó, de a bizottság elnöke, Morvai Ferenc azóta is ragaszkodik ahhoz, hogy a költő maradványait találták meg.

A HVG.hu arról számol be, hogy a Megamorv-Petőfi Bizottság pénteken délben sajtótájékoztatót tartott, ahol meglepő bejelentést tettek: a Szibériában megtalált csontvázat már el is temették, Morvai szerint „cselből”. Az elnök közölte: két egyház szertartása szerint megtartották a temetést, de azért öt órakor is átmennek majd a Fiumei úti sírkertbe, egy kegyeletteli megemlékezésre.

Az Index azt írja: egy szarkofágot helyeztek el az 58-as parcellánál, amit két pap megszentelt. A családi sírbolthoz a megemlékezők nem nyúltak és nem is áshattak, mert azt csak a sírkert alkalmazottai tehetik meg. Morvai is azt mondta: nem volt ásás, csak elhelyezték a szarkofágot. Azt nem tudni, hogy mi van benne, a portál a Budapesti Temetkezési Intézetet is megkérdezte, szabályos-e csak úgy otthagyni egy szarkofágot, és mi lesz a sorsa. 

Petőfi egyébként 1849. július 31-én a segesvári ütközetben tűnt el. Vannak, akik azt feltételezik, hogy orosz hadifogolyként Szibériába vitték, de valószínűbb, hogy a csata áldozatainak tömegsírjában, vagy egy környékbeli magányos sírban nyugszik.

“Petőfi-kutatása miatt sokszor kiröhögték, de ő legalább a saját pénzén játszik” – derült ki Morvai Ferenccel készült korábbi interjúnkból.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik