Belföld

Kizárhatják a közbeszerzésekből Simicska cégét

Simicska-Lajos(1)(960x640).jpg (Array)
Simicska-Lajos(1)(960x640).jpg (Array)

A gyanú szerint a Közgép a beadott pályázatában hamisított adatokat közölt. Állítják, a hamisítás nem volt szándékos, bíróságra mennek az üggyel.

„Ez a közigazgatási határozat még a sokat látott közbeszerzési szakértők szerint is kirívóan sérti az magyar és az európai uniós jogszabályokat” – ezt mondják a Közgépnél a Közbeszerzési Döntőbizottság egy mai határozatára, írja az Index.

Az előzmény az, hogy az oligarcha cége a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő kivitelezői munkálataira pályázott, de a KDB kizárta őket, adathamisításra hivatkoznak. Az ajánlatkérőnek, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóságnak az a gyanúja, hogy a Közgép a Kötiviép’B-vel közös konzorciumban beadott pályázatában alvállalkozói referenciájára, valamint a közbeszerzés pályázati kiírásában előírt zárt hajórészek méretére vonatkozóan hamisított adatokat közölt.

Pedig Simicskáék kedvező árat kínáltak, az építkezést 6,7 milliárdért vállalták volna, 200 millió forinttal olcsóbban a 6,9 milliárdos ajánlattal induló A-Híd-, Swietelsky- és Mészáros és Mészáros Kft.-konzorciumnál. Ez utóbbi cég a felcsúti gázszerelő-polgármester, Mészáros Lőrincé.

A lap szerint ebben az ügyben nem is a Közgép kigolyózása a legérdekesebb, ez megtörtént már párszor az utóbbi időben, hanem az, hogy a Simicska céggel szembeni adathamisítós vád miatt a vállalat három évig semmilyen közbeszerzésen nem nagyon indulhat.

A Közgép közleménye szerint „a hamis adatszolgáltatást annak ellenére állapították meg cégünk terhére, hogy a Közgép csak továbbította azokat az adatokat, amelyeket az érintett hajók tulajdonosa közölt”, vagyis a cég szerint a hamisítás nem volt szándékos, ráadásul a pályázati kiírásban előírt és a hajó valós mérete közti eltérése nem is túl jelentős.

A cég bíróságra megy az üggyel és „valamennyi rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségét ki fog” meríteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik