Belföld

Áder másfél hónap alatt 62 milliót tapsolt el utazásra

Ader-Janos-Portugaliaban(960x640).jpg (Array)
Ader-Janos-Portugaliaban(960x640).jpg (Array)

Igen drága a magángép, és az államfőnek március 6. és április 16. között négy külföldi útja is volt – írja a Bors.

Áder hivatala már az első idei utazásra, Portugáliába is magánrepülőgépet bérelt, ami 15,6 millió forintot kóstált. A Legacy 600 típusú gépen az államfővel és feleségével, illetve Erdő Péter bíborossal együtt 13-an látogattak a mediterrán országba – derül ki a Bors által kikért beszámolóból. A luxusfelszereltségű géptípuson pont tizenhárom ülés van. Menetrend szerinti repülőjárattal, első osztályon, ennyi ember nagyjából 2–3 millió forintból is megúszhatta volna Lisszabonba és vissza.

 
Portugáliában (Fotó: MTI) 

Második utazására szintén magángépet, egy SAAB 340-est választott Áder hivatala. Ezen a géptípuson első osztályú felszereltséggel már 30–36 fő is elfért volna. Ennek ellenére csak 23-an utaztak a Törökországba tartó repülőn. Ez 12 millió forintba került, míg az átszállásos első osztályú utazás 4,5–5 millióba fájt volna.

Az államfő harmadik utazását sikerült alig 321 300 forintból megoldani, magángépbérlés helyett ezúttal repülőjegyet vásárolt az elnöki hivatal. Áder és felesége a lengyelországi Katowicében egy ünnepi szentmisén vett részt, és a lengyel elnöki párral találkozott. A Borsnak küldött beszámolón viszont csak egy repülőjegyet tüntetett fel az elnöki hivatal.

A legdrágább Áder negyedik utazása, egy tíznapos ázsiai körút volt. Az elnök és felesége, illetve egy népes magyar üzletember-küldöttség – 24 fő – Szingapúrba, Dél-Koreába és Mongóliába látogatott el. A jegyek 34,6 millióba kerültek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik