Még a nyár folyamán elrendelhetik a városok belterületén működő menekülttáborok megszüntetését – értesült az Index. A migránsokat a lakott területektől távol, sátrakban helyeznék el.
A portál felidézi: Orbán Viktor májusi debreceni látogatásakor már jelezte, hogy eltökélt az ottani tábor bezáratásában. „Azt akarjuk, hogy ne jöjjenek többen. Akik itt vannak, menjenek haza” – mondta akkor a miniszterelnök, aki azt ígérte, hogy európai szinten is „megvívja majd a csatát”.
Debrecenen kívül Bicskén és Vámosszabadiban van még befogadóállomás, Balassagyarmaton közösségi szállás működik, Nagyfán pedig ideiglenes befogadóhely van, ahol kizárólag a kérelmezők regisztrációja zajlik. Ezeken kívül Békéscsabán található még egy őrzött befogadóközpont.
A négy tábor hivatalos befogadóképessége összesen sem éri el az 1500 főt, holott az elmúlt időszakban napi szinten 800-1000 menekült érkezett az országba. Az Index úgy tudja, a BM-nek olyan új, külterületen lévő táborhelyeket kell találnia, ahol már nem téglaépületekben, hanem sátrakban helyezhetik el a migránsokat.
A táborok bezárása a kormány menekültellenes kampányának újabb állomása. A Belügyminisztérium a portál értesüléseire úgy reagált, hogy a kormány szándékáról már korábban is tájékoztatták a nyilvánosságot. Arra a kérdésre, hogy a sátortáborok milyen komfortfokozatúak lesznek, azt közölték, hogy Magyarország az uniós normáknak megfelelően köteles biztosítani a menekültügyi eljárás időtartamára a befogadás feltételeit.
Nemrég az osztrák kormány is ideiglenes sátortábor elhelyezéséről döntött, amellyel a transkircheni ideiglenes befogadóállomást tehermentesítik, de ott magát a tábort nem zárják be. A sátortábor ott is politikai téma lett, de ott azért szerveztek tüntetést, sőt, Bécs polgármestere is azért szólalt fel, mert szerintük komfortosabb elhelyezés járna a menekülteknek.