Belföld

A menekültügyre kapott uniós pénzekről faggatja Pintért

menekult-Keleti-palyaudvar-22(1)(960x640).jpg (Array)
menekult-Keleti-palyaudvar-22(1)(960x640).jpg (Array)

Szelényi Zsuzsanna írásbeli kérdést intéz Pintér Sándor belügyminiszterhez, amelyben többek között arra kíváncsi, hogy a kormány hogyan és mire költi el az EU menekültügyi ellátásra adott támogatását.

A független képviselő emellett azt is meg akarja tudni, hogy a határon elfogott migránsok pontosan hogyan is jutnak el a befogadó állomásokra. Arra is kíváncsi, hogy a kormány milyen lépéseket tesz az idegengyűlölet feltartóztatásának érdekében, hazánk milyen európai együttműködésekben vesz részt, valamint hány embert toloncoltak vissza Magyarországra az elmúlt években.

Szelényi Zsuzsanna hangsúlyozta, hogy az utóbbi hetekben a szegedi zöldhatáron, a nagyfai és a debreceni táborokban is folyamatosan tájékozódott a kialakult helyzetről, kedden pedig több órát töltött a Nyugati pályaudvaron, ahol a szegedi vonattal érkező menekültekkel találkozott.

Szavai szerint nagyon sok olyan menekült érkezik Budapestre vonattal, akiket egyszerűbb, praktikusabb és emberségesebb módon is el lehetne juttatni a befogadó állomásokra. Hangsúlyozta, hogy miután ez nem történik meg, a pályaudvarokon olyan civil szervezetek aktivistái próbálnak segíteni, állami feladatokat vállalva magukra. Kérdésre válaszolva példaként azt mondta, az ideérkezőket bérelt buszokkal lehetne közvetlenül a táborokba szállítani, a pályaudvarokon pedig tájékoztató pontokat kellene kialakítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik