Belföld
fekete-gyorgy(960x640).jpg (Array)

Kutatók nélküli kutatóintézet viszi a milliókat

Kovács-Angel Marianna
Kovács-Angel Marianna

újságíró. 2015. 07. 14. 09:38

A magyar művészet kutatására kap évi százmillió forintot meghaladó állami pénzt a Fekete György vezette akadémián belül a Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet, amelynek nincsenek kutatói - írta meg az Origo.

174,4 millió forintot kap a Fekete György nevével fémjelzett Magyar Művészeti Akadémia 6,6 milliárd forintos jövő évi költségvetéséből a Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet, amiről alig tudni valamit – írta meg az Origo. A portál értesülései szerint az intézménynek helyet adó épület felújítására 143,2 millió forintot különítettek el.

A kutatóintézet alapítását még 2013 tavaszán határozták el, 2014-ben az MMA 109,4 milliót fordíthatott az intézet működtetésére, ebből 20 milliót jelölnek meg beruházásokra, 54 milliót személyi juttatásokra. A Magyar Közlönyben megjelent 2015. évi központi költségvetésben már 174,4 millió szerepel az intézet működtetésére. 2013-ban kapták meg a Budakeszi úti Hild-villát székhelyként.

Az idei év első felében “az intézet a Hild-villa fenntartására, az ingatlan állagmegóvására, a terület őrzésére, a működéshez szükséges elemi tárgyi feltételek megteremtésére és személyi költségekre fordította a rendelkezésre álló forrásokat” – tudta meg a portál. Az MMA szerint a kiadások nem érik el a 19 millió forintot.

Kutatnának, de még honlapjuk sincs

A kutatóintézet szervezésével eddig körülbelül másfél év ment el, ősztől pedig már belefognának a kutatásba, ennek ellenére az intézetnek nincsenek kutatói, sőt, még honlappal sem büszkélkedhet.

A kutatóintézetnek jelenleg két munkatársa van: február 1-je óta dr. Kocsis Miklós, akit végzettsége nem a művészeti élethez köt, hiszen jogász, a Pécsi Tudományegyetem Alkotmányjogi Tanszékének adjunktusa. Rajta kívül egy fő adminisztrációs feladatokat lát el. Kocsis feladata az inézet megszervezése, amikor ezzel elkészül, átadja helyét egy szakmabelinek.

Kocsis eddig az intézet szervezeti felépítésének és szabályzati hátterének elkészítésén dolgozott – derült az MMA válaszaiból. A portál szerint ez többek között azt jelentheti, hogy az intézet mellett működő, az akadémia elnöksége által felkért tanácsadó testület javaslatait fogadja és mérlegeli. A testületnek eddig összesen három ülése volt.

A cikk hozzáteszi: bár elsődleges feladatként Kocsis Miklós szerint 2014 legnagyobb eredménye a Hild-villa felújítása volt, ennek ellenére az épület nincsen túl jó állapotban, erről pedig képeket is közöltek.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Yusra Mardini, a 19 year-old Syrian swimmer who competed at the Rio 2016 Olympic Games as a member of Refugee Olympic Team and UNHCR Goodwill Ambassador, she speaks in Tokyo 2020 office on August 29, 2017, Where she shares her experiences at the Rio 2016 Games and her current activity as an athlete and UNHCR Goodwill Ambassador with Tokyo 2020 staff members. (Photo by Alessandro Di Ciommo/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.