Belföld
tanár (Array)

Indoklás nélkül, 20 év után engedik szélnek az algyői iskolaigazgatót

Indoklás nélkül utasította el az Algyői Fehér Ignác Általános Iskola vezetőjének újabb igazgatói pályázatát az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) - írta meg a Délmagyar.

Az összes véleménynyilvánításra jogosult szervezet egyhangú támogatása ellenére nem kapott újabb öt évre szóló igazgatói megbízást a Fehér Ignác Általános Iskola vezetője – számol be a Délmagyar. Iván Zsuzsanna 20 évig vezette az intézményt.

Információik szerint az iskola szülői szervezete egyhangúlag támogatta az igazgatónőt, a 33 fős tantestületből Iván Zsuzsanna pályázatának 30-an szavaztak bizalmat. Mellette tette le a voksát a diákönkormányzat és az iskolaszék is.

A korábbi mandátumát töltő igazgatónőé mellett még egy munka érkezett be az Emmi vezetői posztra kiírt pályázatára: Gondáné Pál Ildikóé, aki nem tagja az iskola tanári karának. A cikk szerint Gondáné pályázatát el sem kellett volna fogadni, hiszen nincsen közoktatási vezetői szakvizsgája az új jelöltnek. Ő is megszólalt: mint elmondta, pedagógusdiplomája van, jelenleg is képzi magát, a közoktatási szakvizsga hiánya nem kizáró ok.

A portál úgy tudja, az algyői szülők attól tartanak, hogy az egyház akarja rátenni a kezét az intézményre. Erről már korábban is volt szó, szavaztak is róla: a szülők kétharmada elutasította a felvetést. A pletykák szerint az Emmi arra játszik, hogy Gondáné az újabb nyilvános pályázat kiírásáig megszerzi a szükséges képesítést, így gond nélkül kinevezhetik igazgatónak. Az új jelölt a feltételezést politikai cirkusznak titulálta, a régi igazgatónő nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.