Belföld
betyársereg (Array)

Menekültverésre indultak, de eltévedtek a Betyársereg tagjai

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2015. 07. 13. 14:23

Toroczkai elküldte Ásotthalomról az „önkéntes határőröket”, akiknek az sem esett jól, hogy kiröhögték őket a rendőrök.

Még a múlt héten írtunk arról, hogy Szegeden bukkantak fel a Betyársereg tagjai, ahol emberkedtek kicsit a vasútállomásnál lévő önkéntes menekültsegítőkkel, majd a készenléti rendőrök elvezették őket.

Az Index úgy tudja: a „betyárok” előzőleg Ásotthalmon jártak, ahová egyértelműen azzal a céllal mentek, hogy megverjék a menekülteket. Abban bíztak, hogy a település polgármestere, Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom örökös vezetőségi tagja segítségükre lesz. Toroczkai viszont nem akart velük menni, egy mezőőrt bízott meg azzal, hogy kísérje a társaságot. Csakhogy a mezőőr nem ismerte jól a környéket, összevissza bolyongtak és többször el is tévedtek. A rendőrök eközben tisztes távolságból figyelték őket, a „betyárok” számára pedig nagyon megszégyenítő volt, hogy azok körberöhögték őket.

“Elegánsan is igazi harcosok a Betyársereg tagjai” – ezzel a kommentárral tették ki ezt a csoportképet.

A Betyársereg tagjai úgy látják, hogy Toroczkai átverte őket, szerintük „saját politikai karrierje érdekében” fordított nekik hátat, hogy ne legyen botrány az akcióból. A polgármester azt mondta, ismeri a szervezetet, többször érdeklődtek is nála, hogy mi a helyzet Ásotthalmon, de ő azt válaszolta, hogy náluk rend és nyugalom van, a polgárőrség, a mezőőrség és a rendőrség tudja kezelni a helyzetet, nincs szükség önkéntes határőrökre.

Az eset miatt komoly konfliktus van a színfalak mögött a Hatvannégy Vármegye és a Betyársereg között, a portál értesülései szerint ezért sem szólalt fel senki a „betyárok” részéről a Keleti pályaudvarnál pénteken tartott menekültellenes demonstráción.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.