Belföld

Még mindig beteg az egészségügy

papp magor (Array)
papp magor (Array)

"A politika és a szakmai szervezetek közös felelőssége, hogy megoldást találjanak a kialakult helyzetre" - mondja Papp Magor.

A Magyar Rezidens Szövetség volt elnöke a Népszavában fontos eredménynek nevezi, hogy a fiatal orvosok megélhetése könnyebb lett. Emlékeztet rá, hogy 2008-ban ő 90 ezer forintot kapott rezidensként, ma a Markusovszky-ösztöndíjjal együtt egy hiányszakmában induló fiatal orvos nettó 250-300 ezret visz haza. Úgy látja, azért kellett először a fiatal orvosoknál lépni, mert aki nem sokkal a diploma vagy a szakvizsga megszerzése után elmegy külföldre, az többnyire már nem jön haza.

Jelenleg a közalkalmazottként dolgozó szakorvosok és a szakdolgozók bérének rendezését tartja a legégetőbbnek, mivel a több mint százezer szakdolgozónak az elmúlt évtizedben alig-alig emelkedett a bére.

„Fontos jelezni, ha egy ágazat elért a teljesítőképessége határára. Ritkán kap egy terület »csak úgy« több pénzt, ezért az egészségügynek is meg kell harcolni a saját anyagi és társadalmi megbecsültségéért. 2011-ben a szakdolgozók nem akartak beszállni ebbe a küzdelembe, most úgy tűnik, elérkezettnek látják az időt.”

Papp Magor szerint Zombor Gábor államtitkár helyzetét az utcai demonstráció erősítheti vagy gyengítheti, de kockán forog a betegellátás biztonsága és a dolgozók megélhetése is. A szakdolgozók többsége két-három munkahelyről szedi össze a szűkös megélhetéshez elegendő pénzt, kevés a szabadidejük, gyakran fáradtak. Ez korai kiégéshez vezethet.

Papp Magor az interjúban elárulja, miért lett háziorvos, miért tartja hasznosnak a praxisközösségekre épülő modellprogramot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik