Belföld

Gulyás nekiment Vajnának

Gulyás Gergely  (Array)
Gulyás Gergely  (Array)

Az Országgyűlés fideszes alelnöke nemcsak Nemes Gyula Karlovy Vary-i nyilatkozatán háborodott fel.

Gulyás Gergely az Andy Vajna nevével fémjelzett Magyar Nemzeti Filmalap döntéshozóira is kiakadt. Facebook-oldalán tette szóvá, hogy 180 milliós támogatást ítéltek meg a Zero című filmre.

„Szeretnék ezúton is gratulálni a Magyar Nemzeti Filmalap döntéshozóinak!”.

A Fidesz politikusa nem kevés iróniával írta ezt, majd visszaidézte, hogy Nemes Gyula nem akar olyan országban élni, ahol vasfüggöny áll, gondolkodik azon, hol folytassa az életét, Afrikában vagy Csehországban, mert egy szabad országban szeretne élni.

„A köztudottan demokratikus jogállamok alkotta Afrikában e jellembajnok művésznek nem kell majd a szabadság hiányától fuldokolnia, mint a mi közös hazánkban, ahol nehéz lenne hányatott sorsánál egyértelműbb bizonyítékot találni a fullasztó szabadsághiányra” – írta Gulyás a 180 milliós vissza nem térítendő támogatás kapcsán.

A politikus  szerint az állami apanázsról döntő “Magyar Nemzeti Filmalap” vagy a tevékenységét igazíthatná az első két szóhoz, „vagy – az őszinteség jegyében – az elnevezést” a gyakorlathoz. Az előbbi jobb lenne.”

Mint korábban megírtuk, a The Hollywood Reporter is felfigyelt arra, hogy Nemes Gyula filmje vetítése előtt elárulta, a Magyar Nemzeti Filmalap nyomására kellett változtatnia filmjén. Vissza kellett volna fizetnie a 180 milliót, ha a dinnyékre ragasztott politikusportrék között (Merkel, Putyin, Berlusconi, Sarkozy) marad Orbán Viktoré is. 

A Hollywood Reporter megszólaltatta a rendezőt, aki szerint ez nem cenzúra, “hiszen a kommunizmus bukása óta nincs cenzúra, szóval nem tudom, hogyan nevezzem”,

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik