Belföld

A repülőtérről fordítják vissza a romákat

Több család is rejtélyes ellenőrzésekről számolt be, amikor Kanadában élő családtagjaikat akarták meglátogatni. Végül a gépre sem engedték fel őket, de nem adtak magyarázatot, hogy miért.

Az elmúlt két hónapban több tucatnyi roma család járt úgy, hogy minden feltételnek megfeleltek, de mégsem utazhattak Kanadába családlátogatásra, mert már a repülőtereken megtagadták tőlük a beutazást – írja a RomNet. Már nemcsak az európai repterekről, hanem Budapestről is visszafordítják őket. Többen panasszal fordultak a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Irodához, amely a magyar külügytől és a kanadai nagykövetségtől kér magyarázatot az intézkedésekre.

„Nagy probléma van”

Egy család május 15-én Németországon keresztül, müncheni átszállással utazott volna a tengeren túlra turistaként. Azonban mielőtt Münchenben felszálltak volna a gépre, a reptéri dolgozó elkérte irataikat, majd közölte velük, hogy „nagy probléma van”. A jegykezelő heves telefonálásba kezdett, a családfő hiába kérdezte németül és angolul is, hogy mi a baj, csak azt hajtogatták, hogy „nagy probléma van”. A rendőrök is kiérkeztek, de mivel a családtagok okmányai rendben voltak, nem intézkedtek. Két öltönyös férfi is megjelent, a családfőt pedig arról faggatták, mi a szakmája, van-e munkahelye, mióta dolgozik ott. Hosszas telefonálgatás után közölték velük, hogy nem utazhatnak, mert Kanada nem fogadja őket.

A család 744 ezer forintot költött repülőjegyre, de hiába kérdezték, hogy mi lesz velük és ki téríti meg a kárt, azt válaszolta a reptéri dolgozó, hogy „őt ez nem érdekli, menjenek haza”, majd visszairányították őket Magyarországra. Itthon megkeresték a Lufthansa légitársaság kirendeltségét, ahol azt mondták nekik: nem térítik vissza a jegy árát, mert Kanada nem fogadta őket. Mások is ugyanígy jártak.

Nincs dokumentum, homály van

A családok nem tudják, kik ellenőrzik őket, az eljárásról nincs dokumentum és homály fedi, hogy kik és kinek a felhatalmazásával, engedélyével végzik ezt a procedúrát. A családok elmondása szerint az ellenőrzéseket bőrszín alapján végzik, a velük egy településről szintén családlátogatás miatt Kanadába tartó nem romákat nem hallgatták ki, gond nélkül átjutottak az ellenőrzésen.

A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda arról tájékoztatott, hogy három konkrét ügyben már eljárás indult. Az iroda a Roma Polgárjogi Mozgalommal és a Miskolci Roma Nemzetiségi Önkormányzattal azt tervezi, hogy írásban fordul a külügyminisztériumhoz és az érintett légitársaságokhoz, hogy adjanak magyarázatot a különös ellenőrzésekre. Elmondták: a romák nem bevándorolni akarnak Kanadába, hanem a nyári szünet alatt meglátogatni az ott letelepedett családtagjaikat. Akár több száz embert is érhetett hasonló megkülönböztetés, de sokan nem tudják, hova forduljanak segítségért vagy nem merik elmondani, hogy hogyan jártak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik